szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy rendőrt megkéseltek, további négy pedig megsebesült abban az angliai akcióban, amelynek során kedd este Manchesterben három észak-afrikai származású férfit tartóztatott le a rendőrség a biofegyverként is nyilvántartott ricin birtoklásának gyanújával - írja a BBC.

A 40 éves Stephen Oake-ot akkor érte a mellkasán a halálos késszúrás, amikor kollégái segítségére sietett, akik egyetlen személy letartóztatására készültek, ám hárommal szemben találták magukat a manchesteri lakásban, ahol házkutatás közben támadtak rájuk a gyanúsítottak. A Scotland Yard különleges ügyosztályának detektívjei a múlt héten Londonban talált halálos méreg, a ricin ügyében folytatták a nyomozást.
A terrorellenes törvény alapján múlt héten hét algériai férfit hallgatott ki és tartóztatott le a brit rendőrség azután, hogy a halálosan mérgező ricin nyomára és a szer előállítására alkalmas berendezésekre bukkantak az észak-londoni Wood Green negyed egyik bérelt lakásában. Később a délnyugat-angliai Bournemouthban is őrizetbe vettek hat személyt,  de őket kedden elengedték. A letartóztatottak közül öt ellen már vádat emeltek terroristák által felhasználható anyag  birtoklása címén.
A letartóztatások és a méregnyomok felfedezése valóságos ricinpánikot váltott ki Nagy-Britanniában: az orvosokat felszólították, kísérjék különös figyelemmel, nem észlelnek-e környezetükben ricinmérgezésre utaló tüneteket. A ricinusolajból nyert mérgező vegyi anyag belélegezve vagy az emésztőrendszerbe jutva halált okozhat, s egy milligramm is halálos lehet, ha közvetlenül a vérkeringésbe kerül. A szernek nincs ellenanyaga, előállítása könnyű, kezdetleges eszközök is elégségesek hozzá.
A brit kormánynak egyelőre nincs hírszerzési értesülése arról, hogy a ricint terrorcselekményre akarták volna használni. A BBC szerint a  mérget potenciális biofegyverként vagy a bioterrorizmus eszközeként tartják számon a brit Betegségellenőrzési és -megelőző Központ listáján.  Ezzel a méreggel ölték meg 1978-ban Londonban Georgi Markov bolgár ellenzéki politikust egy esernyővégbe rejtett injekciós tű segítségével. A gyanút, hogy a szert terrorcselekményekre akarják használni, fokozza, hogy Kabul eleste, a tálibok és az al-Kaida elűzése után, 2001 novemberében az afgán főváros egyik épületében nagy mennyiségű ricinre bukkantak az al-Kaida egyik kiképzőközpontjában. Az épületben talált dokumentumok részletes leírást tartalmaztak a mérgező anyag előállításáról és bevetésének lehetőségeiről.

Ott a pisztoly az asztalon, ki süti el először? Balás Péter Trump vámháborújáról

Ott a pisztoly az asztalon, ki süti el először? Balás Péter Trump vámháborújáról

Pert nyert az állammal szemben Jakabos Zsuzsanna és hét másik úszó

Pert nyert az állammal szemben Jakabos Zsuzsanna és hét másik úszó

Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító az USA-ban, mert nyúl került a hajtóműbe – videó

Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító az USA-ban, mert nyúl került a hajtóműbe – videó

Szijjártó beismerte: 1500 milliárdot költött el a kormány az akkugyárakra

Szijjártó beismerte: 1500 milliárdot költött el a kormány az akkugyárakra