szerző:
hvg.hu

Jacques Chirac francia elnök élesen elmarasztalta az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó kelet- és közép-európai, volt kommunista országokat, amiért az Egyesült Államok pártjára álltak az iraki válságban.

A francia elnök, aki hétfő este Brüsszelben az iraki válsággal kapcsolatos EU-állásfoglalás jóváhagyása után nyilatkozott, úgy vélte: Lengyelország, Csehország és Magyarország, illetve a vilniusi tízek csoportja meglehetősen felelőtlenül viselkedett a kérdésben, nem törődve azzal, hogy milyen veszélyeket rejt az amerikai álláspont mögé való sietős felzárkózás. Mindnyájan "nagy lehetőséget szalasztottak el a hallgatásra" - jegyezte meg némi iróniával Chirac. A francia elnök szerint ezek az országok lépésükkel kockáztatták, hogy maguk ellen hangolják a tizenötök közvéleményét.
Medgyessy Péter magyar, Leszek Miller lengyel miniszterelnök, Vaclav Havel, az aláíráskor még cseh államfő olasz, dán és portugál államfőkkel együtt írta alá azt a levelet, amelyet a spanyol és brit miniszterelnökök kezdeményeztek, s amely az amerikai kormánnyal vállal szolidaritást az iraki háborús helyzettel kapcsolatban. A NATO-tagjelölt vilniusi tízek ugyancsak közös levélben támogatták az amerikai pozíciót az iraki válság ügyében. A tízek közül öten (a három balti állam, valamint Szlovénia és Szlovákia) szintén 2004-ben léphet be az EU-ba, míg Románia és Bulgária 2007 táján. 
Az EU bizottságának külügyi biztosa az elmarasztalt EU-tagjelölt országok védelmére kelt. Chris Patten, aki éppen kedden találkozik a tagjelölt országok képviselőivel, a BBC rádiónak reggel azt mondta: Jacques Chirac francia elnöknek "megvan a maga stílusa". "Nagyon fontos azonban tudatni a tagjelöltekkel, hogy az EU nem a Varsói Szerződés. Az unió nemcsak gazdasági, hanem politikai szervezet is, és Magyarországnak, Lengyelországnak, a Cseh Köztársaságnak és a többieknek ugyanannyi joguk van véleményük kifejtésére, mint bárki másnak" - mondta a brit EU-biztos.
"Chirac szavait talán meg is érthetnénk, ha figyelembe vesszük, hogy igen izgatott volt. Csakhogy a francia elnök fenyegetőzni kezdett a tagjelöltekkel szemben, hogy viselkedésüknek következményei lesznek. Alig néhány pillanattal korábban azt állította, hogy az iraki miniválság befejeződött. Hát nem fejeződött be. Chirac kijelentéseivel újra visszahívta" - írta kedden a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap. (MTI)
Szemle: Amikor Irak beleszól az Európai Unió bővítésébe
Szemle: Közép-Kelet-Európa és az iraki háború
Szemle: Háború Irak ellen: választóvonal a régi és az új Európa között

Kommunistázva buzdít szavazásra a Fidesz

Kommunistázva buzdít szavazásra a Fidesz

Két olasz férfi vitatkozott össze a nagyatádi parkolóban, rossz vége lett

Két olasz férfi vitatkozott össze a nagyatádi parkolóban, rossz vége lett

Ha lejárt a személyije, ma és holnap kaphat újat

Ha lejárt a személyije, ma és holnap kaphat újat

Szabó Tímea: Ezernyi fideszes Borkai Zsolt van az országban

Szabó Tímea: Ezernyi fideszes Borkai Zsolt van az országban

Komoly a választók szavazókedve

Komoly a választók szavazókedve

Továbbra is óriási a választókedv – 2,1 millióan szavaztak 13 óráig

Továbbra is óriási a választókedv – 2,1 millióan szavaztak 13 óráig