szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A honvédelmi miniszter szerdára újabb négypárti egyeztetést hívott össze, amelyen egyeztetni kíván a Fidesz-frakció által a Törökország megsegítéséről szóló országgyűlési határozati javaslattal kapcsolatban felvetett kérdésekről. A legnagyobb ellenzéki párt kedd este úgy döntött, hogy bizonyos feltételek mellett támogatja a NATO úthasználatra vonatkozó kérelmét.

Módosításokkal, de támogatni fogja a NATO-felkéréssel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatot a Fidesz-frakció - jelentette be Németh Zsolt frakcióvezető-helyettes kedden este. Az ellenzéki párt garanciát kér arra, hogy a NATO-támogatás nem mehet az iraki háború irányába. Ezért ragaszkodnak ahhoz, hogy a "védelmi segítségnyújtás" kifejezés a határozati javaslati részben szerepeljen az előterjesztésben. A Fidesz azt is indítványozza, hogy a határozati javaslatban a NATO számára biztosított útvonalakat jelöljék meg.A sajtótájékoztatón Németh Zsolt kikérte magának azokat a kormányoldali megnyilatkozásokat, amelyek szerint a Fidesz felelőtlen lenne. "A NATO és az Európai Unió nem a Varsói Szerződés, ahol a központi ukázok végrehajtása az elv" - szögezte le a politikus, megjegyezve, hogy mérlegelni kell Magyarország biztonsági érdekeit is.
Juhász Ferenc a Fidesz-frakció bejelentése után közölte, szerdára újabb négypárti egyeztetést hívott össze, amelyen egyeztetni kíván a legnagyobb ellenzéki párt által a Törökország megsegítéséről szóló országgyűlési határozati javaslattal kapcsolatban felvetett kérdésekről. A miniszter szerint az MSZP változatlanul azt szeretné, ha az Országgyűlés mielőbb napirendre tűzhetné ezt a kérdést, és ezért ennek módjáról is egyeztetni kíván a parlamenti pártokkal szerdán.
Hétfőn a Fidesz-frakció nem határozott arról, támogatja-e a Törökország védelmével kapcsolatos - a magyar vasutak, közutak és légtér használatára vonatkozó - amerikai kérés teljesítését, így az ügyben létrejött délelőtti négypárti egyetértés ellenére a magyar hozzájárulásról szóló határozati javaslatról hétfőn nem dönthetett az Országgyűlés. A Ház 202 igen, 119 nem szavazattal és 8 tartózkodással elutasította a házszabálytól való eltérést, amire az előterjesztés tárgyalásához lett volna szükség.
 
Az Észak-atlanti Szerződés 4. cikke keretében Törökországnak nyújtott NATO-támogatáshoz történő magyar hozzájárulás kérdésének hétfői, rendkívüli tárgyalásához a képviselők négyötödének szavazatára lett volna szükség; ám a szavazást megelőzően a fideszes Simicskó István jelezte, hogy a kérdésben az ellenzéki frakció kedden alakítja ki álláspontját. A Fidesz képviselőcsoportja hétfői ülésén azért nem tudott a kérdésről dönteni, mert - mint elhangzott - "nem állt a frakció rendelkezésére elegendő idő". Az MSZP és az SZDSZ külön nyilatkozatban is kifejezte nemtetszését, az MDF nem kívánta kommentálni a Fidesz döntését. (MTI)
Hírek NATO-úthasználat: nem döntött a Fidesz, elmaradt a parlamenti szavazás

Nézze meg: elkészült négy film, mindegyiket egy iPhone-nal forgatták

Nézze meg: elkészült négy film, mindegyiket egy iPhone-nal forgatták

Tiszás aktivista lett a Barackfa-dal énekese, aki régen Orbán Viktor beszédei előtt lépett fel

Tiszás aktivista lett a Barackfa-dal énekese, aki régen Orbán Viktor beszédei előtt lépett fel

Három ember, köztük egy gyerek is meghalt az ukrajnai Dnyiprót ért orosz dróntámadásban

Három ember, köztük egy gyerek is meghalt az ukrajnai Dnyiprót ért orosz dróntámadásban

Tűz volt, majd leszakadt a lépcső egy nyolcadik kerületi lakásban

Tűz volt, majd leszakadt a lépcső egy nyolcadik kerületi lakásban