szerző:
hvg.hu

Habár tavaly óta 66-ra csökkent azon országok száma, amelyekben érvényben van a halálbüntetés, még mindig több mint négyezer embert végeztek ki 2002-ben - közölte az olasz Hands off Cain emberjogi szervezet. A legtöbb halálbüntetést kiszabó országok élén jobbára autoriter hatalmak állnak, de az élvonalba tartozik a demokratikus országok közé sorolt Egyesült Államok is. Magyarországon az Alkotmánybíróság egyik legelső döntése volt a halálbüntetés megszűntetése s ezzel az európai jogi normák átvétele, amelyet a politikusok közül csak egy, ma már a közéletből kiíratkozott populista pártvezér, Torgyán József kifogásolt - s ő is csak évekkel a taláros testület döntése után.

Az "élcsapatba", azaz a legtöbb halálbüntetést kiszabó országok közé Irak mellett Kína, Irán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Álllamok tartozik, amelynek 52 államából 38-ban van érvényben a halálbüntetés intézménye. A 2002-es évben a Hands off Cain becslése szerint összesen 4078 kivégzés történt; ebből több mint háromezer Kínában. Egy magát Zong Hairen-nek nevező, a Kínai Kommunista Párt ügyeiben jártas személy szerint 1998 és 2001 között az ázsiai országban 15 ezer embert büntettek halállal; ez az arány a New York Times szerint 2002-ben több mint háromezer volt. A kínai törvények 68 esetben írnak elő halálbüntetést, ezek között van a gyilkosság, a kábítószercsempészet és a szexuális erőszak - bár ezekben az esetekben életfogytig tartó börtönbüntetés is kiszabható. Ugyanakkor kivégzésre ítélhetők például a többszörösen visszaeső tolvajok, s ez járhat korrupcióért vagy sikkasztásért is. Mindemellett a politikai bűnök és tiltott vallások gyakorlása is fővesztéssel járhat: habár az "ellenforadalmi tevékenység" tényállást kihúzták a kínai Btk.-ból, a helyébe került a "nemzetbiztonság veszélyeztetése". 1983 óta több mint 23 ezer embert tartóztattak le "tiltott vallásgyakorlás" miatt, s közülük 123-at ítéltek halálra.
Irán egyike azon államoknak, ahol a 18 éven aluli bűnösökre is kiszabható a halálbüntetés. A közel-keleti országban az elmúlt évben 316 halálbüntetést hajtottak végre, körülbelül százzal többet, mint az azt megelőző évben. Az Iránban érvényes szigorú iszlám törvénykönyv, a Sarija alapján halálbüntetés jár istenkáromlásért, fegyveres rablásért, szexuális erőszakért, kábítószer-kereskedelemért és gyilkosságért; az elkövetőket általában felakasztják. Megkövezésre ítélik a törvénykönyv alapján a házastársi hűtlenségben bűnösnek talált embereket; ám a kövezések - ahol a földbe ásott férfiakat és nőket kövekkel dobálják meg - száma mára már egyre kevesebb az országban.
Részben a Sarija alapján ítélkeznek Szaúd-Arábiában is; az arab országban azonban 2002-ben "csak" 42 kivégzésről adott számot a Hands off Cain. Szaúd-Arábiában halálbüntetés jár gyilkosságért, de ha az áldozat rokonai megbocsájtanak az elkövetőnek, akkor nem végzik ki. Szintén kivégzik a kábítószerrel kereskedőket, az iszlám hitről áttérőket, a rablókat, a házastársi hűtlenkedőket, a boszrkányságban résztvevőket valamint azokat is, akikről bebizonyosodik, hogy homoszexuálisok. Mindemellett az ország törvénykönyve halálbüntetést ír elő azoknak, akik "személy, magán - vagy köztulajdon (otthonok, mecsetek, iskolák, kórházak, gyárak, hidak, víztározók, olajvezetékek) elleni erőszak révén aláássák a biztonságot, mint például a gépeltérítésben résztvevők...".
A halálbüntetést kiosztó országok élvonalába tartozó Egyesült Államokban tavaly összesen 71 embert végeztek ki az ország 13 államában. A legtöbb ilyen büntetés kiszabására Texas államban került sor; Bush elnök szülőhelye azon államok közé tartozik, ahol a fiatalkorúak is elítélhetőek. Az országban általában emberölésért jár halálbüntetés, de California és Colorado államokban hazaárulásért, Georgia államban emberrablásért és gépeltérítésért, Floridában pedig kábítószer csempészetéért és szexuális erőszakért is kiszabják a legsúlyosabb büntetést.
Fülke: Mi lesz Németországgal Merkel után?

Fülke: Mi lesz Németországgal Merkel után?

Erre is gondoljon, ha karácsonyi fénydekorációt vásárol

Erre is gondoljon, ha karácsonyi fénydekorációt vásárol

Okos ötlet az orosz autósoktól, hogyan használjuk még a sárga mellényt

Okos ötlet az orosz autósoktól, hogyan használjuk még a sárga mellényt

Valakinek már megvan a karácsonyi ajándéka - 432 milliós whisky

Valakinek már megvan a karácsonyi ajándéka - 432 milliós whisky

Állítólag van egy titkos laboratóriuma a Huaweinek, amit csak úgy hívnak: a Fehér Ház

Állítólag van egy titkos laboratóriuma a Huaweinek, amit csak úgy hívnak: a Fehér Ház

Kemény legény: 30 millió forint a legdrágább eladó hazai Hummer

Kemény legény: 30 millió forint a legdrágább eladó hazai Hummer