szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az új Elektronikus Hírközlési Törvény (EHT) tervezete alapján az előfizetők és alternatív szolgáltatók a jövőben sem tudnak fellépni az indokolatlanul magas árak ellen, és az előfizetők jelentős részének sem lesz valódi lehetősége másik szolgáltatót választani – áll az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesületének (ATSzE) csütörtökön kiadott közleményében.

A többek között az Antenna Hungáriát, az EuroWebet, a GTS-Datanetet, a PanTelt és a UPC-t tömörítő érdekképviselet úgy véli, a parlamenti vita előtt álló tervezet jelenlegi formájában nem váltja be az előzetes reményeket: a kormányzati és szakminisztériumi ígéretek ellenére a jövőben nem várható az árak csökkenése, továbbra sem valósul meg a szabad szolgáltatóválasztás, az internet széles körű elterjedését segítő törvényi intézkedések pedig csak legkorábban az elfogadást követő kilencedik hónapban fejthetik ki hatásukat. Az ATSzE szerint a korábban az egyesület által is véleményezett tervezetbe augusztus óta számos olyan radikális változtatás került be, amelyhez a szakmának nem volt lehetősége hozzászólni. Az új tervezet az alternatívok szerint konzerválja a jelenlegi helyzetet, és számos ponton ellentétes az Európai Unió joggyakorlatával.
Az oroszoknak kémkedett, őrizetbe vették az ukrán terrorelhárítás vezetőjét

Az oroszoknak kémkedett, őrizetbe vették az ukrán terrorelhárítás vezetőjét

Gondozóközpontba került a Parkinson-kóros Lars von Trier

Gondozóközpontba került a Parkinson-kóros Lars von Trier

Titkos dokumentum mutatja, hogy akarja Orbán kottájából átalakítani Ausztriát Kickl, de vajon falba ütközik?

Titkos dokumentum mutatja, hogy akarja Orbán kottájából átalakítani Ausztriát Kickl, de vajon falba ütközik?

Trump beszélt Putyinnal, az a terv, hogy meglátogatják egymást

Trump beszélt Putyinnal, az a terv, hogy meglátogatják egymást