szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Wolf Emil és Kereszty György vegyészmérnökök alapították az Alka Vegyészeti Gyárat 1910-ben a Bp. VI. Petneházy u. 23. sz. alatt. Céljuk a hazai szintetikus eljárású vegy-, illetve gyógyszeripar megteremtése volt.

Első védjegyzett terméküket 1911-ben Yohimbin Kincsem néven hozták forgalomba. Új gyárukat Újpestre telepítették 1912-ben, s vállalkozásukat ettől kezdve rt formájában működtették tovább. Rövidesen korszerű gyárrá fejlődött az 1913-tól a - később márkanévként is használt - "Chinoin" elnevezést viselő vállalkozás.

Az 1920-as évek sikergyógyszerei - a Bilagit, a Demalgon, az Insulin, a Papaverin, a Neomagnol - hamarosan nemzetközi hírnevet szereztek a gyárnak, s nagyban hozzájárultak a korszerűen és tömegméretekben termelő nagyvállalattá váláshoz. Létszáma 1938-ban 700 körül mozgott, de a háborús termelés felfutása következtében a dolgozók száma 1942-ben meghaladta az 1100 főt. A hadikonjunktúrát termelő-beruházásokra használták fel, s például a háborúban mindkét háborús fél által használt Ultraseptyl termelése elérte az évi száz tonnát.

A háború utáni újjászerveződést követően 1948 márciusában államosították - formálisan mindvégig megmaradt részvénytársaságnak -, és egy sor kisüzemet csatoltak a céghez. A talpraállást, az áttörést a penicillin nagyüzemi előállításának megteremtése jelentette, s a vállalat 1950 óta a hazai antibiotikum-gyártás legjelentősebb bázisává vált. Az elkezdett gyárrekonstrukció eredményeként 1960-tól ismét készített növényvédőszereket (Fundazol), de az újabb sikert a Libexin, majd a gyár legkelendőbb gyógyszere, a No-Spa hozta meg. 1970-től hivatalosan ismét rt formájában működött, s termelőüzemei létesültek Budapesten (Nagytétény) és Diósgyőrben.

A fejlesztés a növekedés éveit követően 1980 körül lelassult, a kiutat az export növelése, s a nemzetközi gyártási és kutatási programokba történő bekapcsolódás jelentette. Termékeit és eljárásait 130 használatos, illetve mintegy 500 bejegyzett védjegye, valamint több ezer külföldi szabadalom védi. Elsősorban exportra termel, 65 törzskönyvezett gyógyszerét és növényvédőszerét a világ 80 országába exportálja. Eredeti készítményei közül kiemelkednek a görcsoldó és a csontritkulás elleni szerek.

A 4100 főt foglalkoztató vállalat 1990-ben megújította részvénytársasági bejegyzését. Az ezt követő privatizáció során a francia Elf Sanofi cég 40 százalékos tulajdont szerzett benne, majd részesedése több lépcsőben 1997-re elérte a 99,8 százalékot a hazai gyógyszergyártók sorában 6 százalékos piaci részesedésével a harmadik helyen álló cégben.

További magyar márkák története itt
Bűnösnek vallotta magát a nőbántalmazás miatt lemondott fideszes EP-képviselő

Bűnösnek vallotta magát a nőbántalmazás miatt lemondott fideszes EP-képviselő

A Disney nem figyelmeztet többé a Dumbo és a Pán Péter rasszista sztereotípiáira

A Disney nem figyelmeztet többé a Dumbo és a Pán Péter rasszista sztereotípiáira

Műmosoly, gyász, bundabugyi – megnéztük a Bridget Jones 4. részét

Műmosoly, gyász, bundabugyi – megnéztük a Bridget Jones 4. részét

Találtak egy titkos kódsort a Google Térképben

Találtak egy titkos kódsort a Google Térképben