szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Visszalépések következtében Hódi Anikó BMX-versenyző után Kuttor Csaba triatlonos révén további sportolóval bővülhet a pekingi ötkarikás játékokon részt vevő magyar csapat létszáma.

A miskolci versenyző harmadik számú tartalék volt, s mostanáig ketten mondták le az indulást, azonban szombaton újabb versenyző esett ki az 55 fős mezőnyből, így a Kuttor készülhet pályafutása harmadik olimpiájára.

Csurka Gergely, a Magyar Olimpiai Bizottság sajtófőnöke elmondta, a MOB egyelőre csak szóban értesült Kuttor lehetőségéről, ez azonban kevés az akkreditáció megindításához. Amennyiben megérkeznek a hivatalos papírok, a Magyar Olimpiai Bizottság azonnal lépni fog. A férfiak triatlonversenyére augusztus 19-én kerül sor.
hvg.hu Olimpia

Kizártak egy országot az olimpiáról

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kizárta Bruneit a Pekingben zajló XXIX. Nyári Olimpia országai közül, mert hivatalosan nem nevezte sportolóit.

MTI Olimpia

Bodrogi László megszökött, majd feladta

Bodrogi László nem ment végig az országúti kerékpárosok mezőnyversenyében a pekingi olimpián, hanem inkább a szerdai időfutamot szem előtt tartva ismerkedett "élesben" a pályával.

Egy darab arról, milyen nehézségekbe ütközik napjaink online világában a személyes ismerkedés

Egy darab arról, milyen nehézségekbe ütközik napjaink online világában a személyes ismerkedés

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez