szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ludasi Róbert nézni sem bírta a kenu kettes versenyt. Máskor 750 méternél bekapcsolódott, most a telefonját kapcsolta be és nem hitt a fülének, amikor a magyarországi „riportere” többször is elmondta, hogy a Kozmann, Kiss kettős a harmadik helyen áll.


Aranyat érő harmadik hely
© MTI - Koszticsák Szilárd
hvg.hu: Lemaradt az egyik legfantasztikusabb versenyről.

Ludasi Róbert: Nem tudtam nézni. Csak meredten bámultam a célvonalat. Telefonon mondták, hogy Gyuriék a harmadik helyen állnak, de többször is megerősítést kértem, mert nem tudtam felfogni, amit mondanak. Ekkor már olyan állapotban voltam, hogy negyediknek láttam befutni őket, s el is szomorodtam, hogy nem jött össze nekik a dobogó. Most viszont ott az érem a nyakukban, már hiszem, hogy megtörtént.

hvg.hu: Elhiszi, hogy egy ország bronznak nem örült úgy még, mint ennek?

Ludasi Róbert: Kezdem elhinni. Napok óta csak erről olvasok az interneten, az otthoniak mondják, hogy már a döntőbejutásnak is hatalmas visszhangja volt, de hát nagyon nagy dolgot műveltek a fiúk, nem érdemtelenül kerültek a középpontba.

hvg.hu: Mit tudott a verseny előtt a fiúknak mondani?

Ludasi Róbert: Nagyon nehéz volt. Egyrészt, azért mert mindenki tisztában van azzal, hogy milyen tragédia után vagyunk, ilyenkor sok szakmaiságot nem lehet belevinni, azt a felkészülésen kell átadni. Másrészt meg bíztam Kozmann Gyuri harcosságában. Minél nagyobb a tét, ő annál jobban teljesít, ezért csak annyit mondtam neki, kemény vagy és kemény leszel, a tribüntől kezdve adj bele mindent. Tamásnak meg csak annyit tudtam tanácsolni, hogy nyomjad végig. Őt nem akartam lelkileg agyonnyomni, hiszen az első olimpiája, az első nemzetközi versenye, hihetetlen, hogy így tudott teljesíteni. Még a nagyok között is van olyan, aki lelkileg megbillen egy olimpiai döntőben. Le a kalappal előtte, előttük. Még nem is találkoztam velük.

Ebben a pillanatban rohantak ki a sajtótájékoztatóról a fiúk és mindketten a Mester nyakába ugrottak. Ludasi Róbert boldogan ölelte magához mindkettőt, majd Tamásnak felrótta, hogy élete első olimpiáján csak egy bronzot tudott összelapátolni. Kiss nem vette ezt zokon, újra átölelte Ludasit, és egy meglepő kéréssel állt elő: „Mester, most már tegezhetem végre?”. Válaszra nem volt ideje, mert rohantak doppingellenőrzésre.

hvg.hu: Gyuri azt mondta Tamásnak, hogy ha aranyat nyernek, akkor sem folytatja a pályafutását, s úgy tűnik megingathatatlan.

Ludasi Róbert: Még nem volt alkalmunk beszélni, ezt most hallom először. Ha Kozmann befejezi, munkát kell keresnem, de ha ez így is lesz, most én vagyok a legboldogabb állásnélküli…

Ludasi Róbert / Peking

Illegális szeszfőzdére csapott le a NAV

Illegális szeszfőzdére csapott le a NAV

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Alig kezdődött el az év, már telibe találta a közútkezelők autóját egy figyelmetlen sofőr – videó

Alig kezdődött el az év, már telibe találta a közútkezelők autóját egy figyelmetlen sofőr – videó