Zöld (sárga-fekete) csillag fényében
Sokan vártak a csütörtöktől világcsúcsot az atlétikai versenyeken, akár három rekord ( férfi 200m, 800m, tízpróba) is megdőlhetett volna. Egy dőlt meg.
Az olimpia előtt latolgattuk, melyik nemzet dominálja majd a küzdelmeket – az Egyesült Államok szokásos atlétika-hegemóniáján kívül persze. Kenya vs Etiópia vs Jamaica – gondoltuk, s ebből leginkább Kenyára szavaztunk volna. Ránk cáfoltak a versenyek, a férfi 100 és 200 méteren a lehetséges hat éremből ötöt Jamaica vitt el, remekeltek más számokban is, elég csak a női 100 méterre gondolnunk. Etiópia két aranynál és két bronznál tart eddig, Kenya szintén két aranynál. Tán a vasárnapi férfi maratonon szeretnék dűlőre vinni a dolgot? Akkor szeretné Kenya megmutatni, hogy mi folyik az eldoreti edzőcentrumban? A felföldeken edződött kenyai válogatott (le)szereplése inkább eddig a meglepetésszerű csalódás, esélyeseik gyengén, tudásuk alatt, formán kívül futottak, vagy éppen lehajrázták őket.
Tegnap mindezt feledtette David Rudisha, aki férfi 800 méteren nagyon odatette magát. Azt is mondhatjuk: futását elvégezte, hitét megtartotta. A kenyai középtávfutó gyönyörű gazellamozgása rendkívüli testi arányokkal párosul, és nála jobban hajrázni az utolsó harmadban - kevesen tudnak. Élre vágott, de úgy tűnt visszafogja magát, majd hatszáz méter körül állva hagyott mindenkit, csak két tizennyolc éves ifjonc tudta követni, ez rájuk nézve dicséret, 1:43-on belül értek be, ami döbbenetes tőlük. Ha a botswanai Amos megtanulja majd a fejét rendesen tartani, akkor még eredményesebb lehet. Olyan volt Rudisha magasiskolai futásának felépítése, mint a Ben Hurban, amikor a gályán a dobos diktálja a tempót a rabszolga evezősöknek: haladási sebesség, támadási sebesség, ütközési sebesség. A futás esztéitkáját és esszenciáját mutatta be a világnak a kecses fekete-afrikai. Mo Farah tízezres hajrája mellett eddig ez az atlétikai versenyek legszebb momentuma. Rudisha elképesztő finissel megdöntötte a világcsúcsot (1:40:91 az új), és Kenya egy harmadik helynek (Kitum) is örülhetett. Rudisha, aki sosem mosolygott a futamok előtt, most a keblére ölelte a világot.
A világ pedig Usain Boltot ölelgeti, sokadjára. Ha egy Bolt beindul, akkor nem lehet leelőzni, pedig honfitársa, Yohan Blake megpróbálta a férfi 200 méter döntőjében. Egyszer voltak együtt úgy százötvennél, de a hajszálnyi távolság elfogyott és Boltnak még arra is volt ideje, hogy lelassítson a cél előtt, kinézzen a közönségre. Pedig ha meghajtja, a világcsúcsot is megdönthette volna, s akkor megszülethetett volna a második szenzációs rekord Londonban Rudisha futása után.
Harmadiknak a teljesen esélytelennek tartott, és a döntőbe is váratlanul – nem érdemtelenül – bekerült huszonhárom esztendős Weir került.
A szervezők okultak a női 100 méterből, és valószínűleg jó adag sárga-fekete-zöld zászlót rendeltek: itt hármat is felhúznak a győztese jamaicaiaknak. Az egyetlen fehér, és titkos favoritként dobogóra várt francia Lemaitre majd egy másodperccel maradt le, hatodik lett. A twitterkirály Bolt az előfutamokban épphogy megerőltette magát, tán nem véletlenül taktikázott így: gyengébb ideje miatt a hetes pályát kapta, ami a hosszú lábainak ideális a kanyarban. Ezt az előnyét kihasználta, a rajtot most jól kapta el – szemben a 100 méterrel.
Két dolog érthetetlen: a felhajtás körülötte és Bolt lezsersége. Utóbbi azért is bosszantó, mert ha nem is simán, de nagy valószínűséggel meg lett volna 100 és 200 méteren is a csúcs, de mindkétszer inkább a végjátékkal volt elfoglalva, önnön imidzsének építésével, azzal, hogy miként csináljon show-műsort az utolsó méterekből, és hogy folytatódjon a buli azután. Ez nemcsak megalázó a többi futóval szemben, de méltatlan is egy sportemberhez. Hördüljenek fel: Bolt nyomokban tartalmaz sportembert - a lenyűgöző eredményei ellenére mondjuk mindezt. Elökörködi a bemelegítést, pózol mindenkinek, mutogat. A sportembersége ott kezdődik, amikor csöndre inti a nézőket: látszik hogy arra a tíz-húsz másodpercre, amíg fut, amíg edzésmunkáját versenyszinten realizálja, addig nagyon koncentrált állapotba tud kerülni. De a cél előtt véget ér a sportember, és kezdődik a médiafigura. Eleve miért enged ki a végén? Tán dollár tízezrekkel honorált bemutató versenyre tartogatja a rekordot, hogy a bónusz jobban fizessen? Ha már két egymást követő olimpián meg tudta nyerni/védeni a számait (100, 200 m), akkor ezt a dupla duplát miért nem csúccsal koronázza meg? És maga a show: felesleges, túlzó, méltatlan. Nem is érteni, miért hagyják a szervezők, vagy a NOB, hogy minden egyes döntő után penetráns mókázgatás vegye kezdetét. Elég a német diszkoszvető bajnokra gondolni.
Kicsit old-school gondolat, de mégis miért kell megengedni egy húsz másodperces futam után tíz percnyi baromkodást, pályára nem való pofátlan ön-ünneplést? Mert a nézők zabálják az effajta látványosságot, fontos a szponzoroknak, jó fényt vet az atlétikára, és erről szól a vágtázók világa: sztárcsinálás. Csak pont az a „tűzszekeres” sportemberi alázat, szerénység és a „kevesebb több” tudása hiányzik, ami még nagyobbá és szimpatikusabbá tehetné Boltot és az ő száguldó cirkuszát. Így nagyszerűsége buta majomkodással, teljesítménye bohóckodással vegyül. Nem az örömét irigyeljük, nem a sikerét sajnáljuk tőle: az atlétika elkurvulásának újabb stációját testesíti meg. Úgy tűnik, ez a jövő, ez a kijelölt irány. Rióban minden lehet majd: ha indul Bolt, univerzális magasságokba emelkedhet, ha indul és triplázik bármelyik számában, de dicstelenség is lehet része.
Ahol végül nem lett világcsúcs, az a férfi tízpróba. A szerdán reggel kezdődő két napig tartó küzdelmek után végül a világcsúcstartó Ashton Eaton nem foglalkozott semmi mással, csak hogy az utolsó számot,ne rontsa el, ez volt az 1500 méteres síkfutás.
A napot egy kiváló 110 méteres gátfutással kezdte, ahol növelte előnyét az első nap után. A második ekkor már a honfitárs, a tavalyi világbajnok (akkor Eaton volt még a 2.) Trey Hardee volt. Ők ketten tetemes előnyre tettek szert és bár a többiek igyekeztek beérni őket, csak megközelíteni tudták az amerikaiakat, befogni nem. A harmadik helyért viszont tényleges harcok folytak, többször érezhette nyakában a kanadai Warner de volt harmadik a belga Van Alphen is. A kilencedik szám után végül a pekingi bronzérmes kubai Leonel Suarez vágott neki a futásnak erről a helyről.
A belga mindent megpróbált, már az elején élen állva futott, és rajt-cél győzelmet aratott. Ez azonban nem volt elég csak a negyedik helyhez, de a harc azét csak meghozta az eredményét: két napos küzdelem után öt ponttal megelőzte a kb. plusz háromszáz pontos egyéni csúcsot csináló kanadait, aki végül ötödik lett.
Szabó Attila idén mársfél hónap alatt már a harmadik többpróbáján van túl. A gerelyhajításnál fájdalmasan fogta a könyökét, de ennek ellenére derekasan helytállt, rúdugrásban például egyéni csúcsát is beállította, végül a huszonnegyedik helyen végzett. Nagy kérdés volt, megpróbálja-e Eaton a világcsúcsot, bár ahhoz elképesztő új egyéni csúcsra lett volna szüksége a záró futásban, de még a 9000 pont eléréséhez is. Ami ésszerűnek tűnt, az az olimpiai csúcs megdöntésének megkísérlése volt: ahhoz a 4:14 s-et futó atlétának 4:30 s körül kellett volna futnia, s akkor Roman Sebrle olimpiai csúcsát átadja a múltnak (8893, 2004.) nem csak a világcsúcsát (9026, 2001).
Az idei fedett pályás és a szabadtéri világcsúcsa után ez lehetett volna a hab azon a bizonyos tortán, de Eaton nem volt már éhes, a rajt után rögtön látni lehetett, hogy meg sem próbálja egyiket sem. Megelégedve a bajnoki címmel, végül elmaradva az új olimpiai csúcstól, 8869 ponttal nyert. A második honfitársa, a tavalyi és 2009-es világbajnok Hardee 8671 pontos idei legjobbjával, míg a bronzérmes kubai Leonel Suarez megismételte 4 évvel ezelőtti helyezését 8523 pontos idei legjobbjával.
Közben elkezdődött, s be is fejeződött a férfi hármasugrók döntője, ahol a szinte veteránnak számító olasz Fabrizio Donato, az idei Európa-bajnok hamar felugrott a dobogó második fokára. Az amerikai Will Claye csak lejjebb szorítani tudta, letaszítani nem sikerült senkinek. A legjobb nyolcba csak az utolsó kísérletével jutott be a tavalyi világbajnok Christian Cantwell, az első két ugrása érvénytelen volt. Negyedikre azonban kockáztatott és végül ez lett a győztes ugrás: 17.81 m-re szállt. Honfitársa próbálta megszorongatni de végül tizenkilenc centivel kisebbet ugrott, de így is két amerikai hallgatta a himnuszát.
A döntő legdurvább jelenete azonban a televízióba nem is került bele: a 2008-as pekingi bronzérmes bahamai Leevan Sands a 4. sorozatban egy fájdalmas és horrorisztikus sérülést szenvedett: egyszerűen felmondta a térde ugrás közben a szolgálatot és összecsuklott. A korábbi brit világcsúcstartónő, Asia Hansen sérült meg hasonlóan 2004-ben (konkrétan visszafelé hajlott az ugrás kitámasztásánál a térde) és nem tudott felgyógyulni belőle. Nem javaslom, hogy keressen rá akit érdekel, mert én sem találtam (bár bevallom nem is nagyon kerestem, akkor láttam és egy életre elég volt). Illetve aki mégis látni akarja, az készüljön erős idegzettel.
A másik döntő a női gerelyhajítóké volt. Mmivel a tízpróbázók utolsó előtti száma is a gerelyhajítás, jó sokáig kellett várni, hogy pályára léphessenek. Már túl volt a stadion közönsége a 200 méter döntőjén, látott 800 méteren világcsúcsot, mikor végre elkezdhették. Az eredmények azonban elmaradtak a várttól, és elmaradt a nagy csata, a visszavágó is. 2008-ban Maria Abakumova és a későbbi győztes cseh Spotakova egymást ledobva versengtek végig, és azóta is többször izgulhattunk kettejük összecsapásainál. Azonban valamiért nagyon nem szálltak ma a gerelyek. Olyannyira, hogy az orosz Abakumova be sem jutott a legjobb nyolc közé, három dobás után befejezte a versenyt. A címvédőnek jobban ment, de szenvedve dobott végül 69.55 m-t, és utána javítani már nem tudott. Rajta kívül más sem, s az orosz hiányában a német Obergföll lett második, míg a világranglistát 69.35 m-el vezető dél-afrikai Viljoen a dobogóról is lecsúszva a negyedik lett, mindössze 64.53 m-el. A bronzérem a másik németé, Linda Stahl-é lett, 64.91 m-es idei legjobbjával.
És mi lesz ma? Pénteken már érezhető az olimpia vége, atlétikában is már csak délután rendeznek versenyt, a délelőtt a pihenésé. Este nyolctól viszont a férfi rúdugrás döntője, majd a női kalapácsvetésé is elkezdődik, és lesz 5000 méteres női döntő is, benne a tízezer méter összes érmesével: Kenya és Etiópia ott is összecsap majd.
Ezután a férfi 4x400-as váltóké a terep, ahol kisebb diplomáciai incidenst megúszva engedélyezték a dél-afrikai váltó indulását a 9-es pályáról: Oscar Pistoriusék kiestek az előfutamban, mert a kenyai váltóval ütköztek véletlenül és vétlenül. Az újrázás esélyét megkapták, de ez valószínűleg szó szerint a futottak még kategóriára lesz elég.
A női 4x100 m-es váltó döntőjét is láthatjuk még, ha nem lett elegünk a körözésből az elmúlt egy hétben. Itt az amerikai váltó az előfutamban kis híján megdöntötte fennálló olimpiai rekordot. Itt csak a bahamai kvartett kiesése a meglepetés, akiknek ott kell lennie a döntőben, azok a válogatottak kvalifikálták magukat. Pénteken már nincs biztonsági váltás a stafétabottal, mindenki „csőmaxon” tolja majd.