szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A tüdőrákos nők 20 százaléka sosem dohányzott - állapították meg amerikai mutatók egy tanulmányban, amely azt jelzi: nem kizárt, hogy a passzív dohányzás a felelős.

Több mint egymillió, 40-79 év közötti amerikai és svéd embernél vizsgálták a tüdőrák előfordulását. Ezek az illetők mind különféle - táplálkozással, életmóddal, egészségüggyel - foglalkozó tanulmányokhoz végzett vizsgálatokban vettek részt. Kiderült, hogy míg a tüdőrákos férfiaknál  8 százalék azoknak az aránya, akik sosem dohányoztak, a tüdőrákos nőknél ez az arány 20 százalékos. Ez nagyjából megközelíti az Amerikai Rákkutató Társaság (ACS) becslését, amely szerint valamennyi tüdőrákos beteg 10-15 százaléka sosem vett szájába cigarettát. (A dohányosok esetében 10-30-szor gyakoribb a rákos megbetegedés.)
 
Eddig is sejtették, hogy a passzív dohányzás káros, de ezt a feltételezést most támasztották alá először számadatokkal - mutattak rá a szakemberek. A nem dohányzó nők körében a tüdőrák előfordulását azzal magyarázzák, hogy általában több férfi dohányzik, mint nő, ám sok nők kénytelen elviselni a férfiak füstölését, miközben e nők nem dohányoznak.
 
Köztudomású, hogy a tüdőrák legfőbb oka a dohányzás. Az Amerikai Rákkutató Társaság becslése szerint 2007-ben 213 ezer amerikai lesz tüdőrákos, és 160 ezren fognak belehalni a betegségbe.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Tech

Megtalálták a láncdohányzás génjét

Japán kutatók megtalálták azt a gént, amely a nikotinfüggőséggel áll szoros kapcsolatban, így hatékonyabb módszerek dolgozhatók ki a leszokásra - olvasható egy japán napilap szerdai számában.

MTI Plázs

Évente 18 ezer cseh dohányos hal meg

Mintegy 18 ezer személy halálát okozza évente a dohányzás Csehországban - hívta fel a figyelmet a Cseh Orvosi Kamara (CLK), amelye aktívabb állami és társadalmi fellépést sürgetett a dohányzás ellen.

MTI Plázs

A génektől függ, kiből lesz dohányos

A genetikai hajlam is szerepet játszik a nikotinfüggés kialakulásában - foglalta össze az amerikai pszichológusok szakmai társaságának egyik folyóiratában nemrégiben közölt vizsgálati eredményt a The New York Times egészségügyi melléklete.

euractiv.hu Világ

Az EU a dohányzásról: teljes tiltás és leszoktatás

Teljes dohányzási tilalmat rendelne el az Európai Unió közterületein Markosz Kyprianu egészségügyi biztos. Hivatalos adatok szerint a passzív dohányzás évente 79 ezer európai állampolgár halálát okozza, ennek mintegy kilencszerese a dohányzás miatt évente elhalálozók száma.