szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Alábecsülik a gluténallergia kockázatait - állítja egy kedden közzétett tanulmány, amely emelkedett halálozási arányt talált a gluténérzékeny emberek körében.

Az arra érzékeny emberekben a búzában, rozsban, zabban, árpában található fehérje, a glutén allergiát vált ki. A fejlett, nyugati országok népességének körülbelül egy százaléka gluténérzékeny, melynek tünete lehet az étvágytalanság, felfúvódás, hasmenés.

A gluténallergiásoknál sokszor fordul elő más, immunrendszert érintő egészségügyi probléma is, például diabétesz vagy ízületi gyulladás. Mindazonáltal a gluténérzékenységet sok esetben csak akkor állapítják meg, amikor már jelentős kárt okozott a páciens emésztőrendszerében.

Svédországban 1969 júliusa és 2008 augusztusa között vett biopsziás mintákat vizsgáltak meg kutatók, majd összehasonlították a gluténérzékenységgel és emésztőrendszeri gyulladással élő emberek halálozási kockázatát az átlagos népességével. Megállapították, hogy a gyulladásos páciensek halálozási kockázata 72 százalékkal növekedett, a megállapított gluténérzékenyeké 39 százalékkal, a látens gluténérzékenyeké pedig 35 százalékkal.

Jonas Ludvigsson, az Orebro Egyetemi Kórház munkatársa, a tanulmány főszerzője szerint az emelkedett mortalitási kockázatot az alultápláltság, vitaminhiány és a krónikus gyulladás okozhatja. A Journal of the American Medical Association című szaklapban közzétett dolgozat szerzője azt is megjegyezi, hogy még a gluténmentes diétán élő pácienseknél is találtak fekélyeket.

Peter Green, a Columbia Egyetem munkatársa ugyanezen lapszám vezércikkében hozzáteszi: egyre gyűlnek a bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy a gluténérzékeny pácienseknél neurológiai és pszichiátriai problémák is megjelenhetnek. A szakember felhívja az orvosok figyelmét, hogy korábban figyeljenek oda az emésztőrendszeri gyulladásokra és a gluténérzékenységre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Plázs

Glutén volt a gluténmentes biolisztben

Glutént találtak a gluténmentesnek jelölt, Írországból származó lisztben, ezért azt az élelmiszerbiztonsági ellenőrök kivonták a forgalomból. A Heron foods ír bio gluténmentes lisztkeverékek importálásával és forgalmazásával foglalkozó Hunorgarnic Kft. szerint ugyanakkor a hatályos jogszabályok megsértésével történt a zárolás, termékük pedig továbbra is felhasználható a lisztérzékenyek diétájában.