Ha meg akarnánk határozni a luxus legfontosabb jellemzőit, az egyik, ami mindenkinek eszébe jutna valószínűleg a minőség mellett az elérhetetlenség lenne. A luxus kevesek kiváltsága, sokan pont ezért is hajlandóak érte sokat fizetni, de ez a tendencia változni látszik. A trend nem újkeletű, pontosan ezért hozott létre számos luxusmárka olcsóbban értékesített almárkákat, ezért gyártanak a nagy divatházak parfümöket és napszemüvegeket, de a gazdasági világválság bizonyos cégeket arra késztetett, hogy minden eddiginél nyitottabban kommunikáljanak. Persze még mindig akadnak olyan brandek, mint például az Hermés, amely egyfajta elefántcsonttoronyba zárkózva éli az életét, de aki több éves előjegyzéses várólistával rendelkezik a legnészerűbb termékeire, annál talán ez érthető is. 

A kommunikációt és az attitűdöt meghatározza a cég vezetése is és a Burberry jó példa rá, hogyan válhat egy, némi túlzással, esőkabátgyárból a világ egyik legkedveltebb luxusmárkája. Bár a Burberry az ismertségre nem panaszkodhatott korábban sem, de a hetvenes években annyira rossz volt a híre, rajta kívül álló okok miatt, hogy még rendőrségi razzia fedőnévként is használták az elnevezést.
Aztán 1997-ben jött Rose Marie Bravo, aki az addigra már bőven érdemei felett népszerű Kate Moss felhasználásával tökéletesen átpozícionálta a brandet. A munkás származású, elitizmus ellenes Christopher Bailey, aki kreatív szempontból irányítja a márkát, bevallottan szintén igyekszik minél elérhetőbbé tenni a luxust. Angela Ahrendts, a Burberry mostani CEO-ja a Finantial Times-nak adott videóinterjújában szintén erősen hangsúlyozta, hogy sosem lehet tudni, kiből lesz vásárló, még ha csak egy üveg parfüm erejéig is és szégyen nélkül elismerte, hogy kihasználják az internet adta lehetőségeket a brandingben.

A Burberry tehát nem rest ott lenni a Facebookon, a Twitteren és külön kampányban promótálja netes tevékenységeit. 

De tulajdonképpen nem is kellene mindezen meglepődnünk, hiszen időnként még a legendásan zárkózott Giorgio Armani is blogol egy csöppet. Nem hisszük persze, hogy tényleg ő maga írta és néha irritáló butaságokat beszélt, de azért érdekes volt.  Azért reméljük, hogy Karl Lagerfeld inkább csendben marad, így is többet beszél, mint kellene, de a róla szóló paródia blog legalább vicces.