szerző:
Lantos Gábor
Tetszett a cikk?

Van olyan fagy, amire a svédek sem készültek fel. Lantos Gábor 100 napra északra utazott, hogy meghódítsa Skandináviát és Grönlandot.

Nem is tudom, mire legyek büszkébb? Arra, hogy sikerült Svédországban megállítanom egy vonatot, vagy arra, hogy visszacsalogattam a házba egy miattam kiszökött kutyát a Föld legnagyobb szigetén? Maradjunk annyiban, hogy tíz nappal ezelőtt egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy a második is sikerülhet. Ahhoz ugyanis először Grönlandot is el kellett érni. Márpedig a svéd Lappföldön egy B-vágányra félreállított és ott négy órát veszteglő vonatban igencsak kétségesnek tűnt mindez. A mínusz harminc fokos hidegben lerobbanó villanymozdony majdnem minden tervemet romba döntötte.

100 nap Északon - korábbi állomások:

Ilyen egy igazi svéd busójárás

A norvégok két kézzel kapnak a mérnökök után 

Itt él a legmesszebb költözött magyar lelkész

Hol lakik a legészakibb magyar a Földön?

Megvan a legészakibb magyar, és nem fázik

A legbékésebb magyarok északra költöztek

Akkor kezdjük az elején. Illetve múlt heti írásom végén, amely a jokkmokki fesztiválon történtekkel foglalkozott. Szépen felépített tervem szerint vonattal mentem volna Kirunába, onnan repülővel Stockholmba, másnap Oslóba, majd harmadnap Reykjavíkba, hogy negyednapra megérkezzek Grönlandra. Ültem a vagonban és percenként bámultam az órámat, számoltam, s tudtam, hogy a SAS Kiruna-Stockholm járata ezen a péntek délutánon nélkülem emelkedik a magasba. Elfogott a félelem. Szépen felépített elképzelésemet zúzza porrá egy jéggé fagyott villanymozdony?

Kattintson galériánkért!
Lantos Gábor

Ráadásul a svéd mobilszolgáltató sem adott jelet. Kártyacsere, a magyar SIM pillanatok alatt ráállt az egyetlen olyan svéd szolgáltatóra, amely itt, ezen az isten háta mögötti helyen is kapcsolatot kínált a külvilággal. SMS Stockholmba Stift Vikinek, haza a feleségemnek. Biztattak, majd csak lesz valami. A kalauzzal megbeszéltem, hogy Narvikig megyek (már ha egyszer elindul ez a szörnyeteg), akkor legalább Norvégiában leszek, s van esélyem arra, hogy egy nap alatt eljussak Oslóba. Ez persze újabb repülőjegy, újabb szálloda, de ez ebben az esetben nem érdekelt. Viki nézte a járatokat, szombat hajnalban van egy, de aztán semmi, ez jónak tűnik. Hanem ekkor két sorsdöntő momentum történt. A vonatkísérő bemondta, hogy nemsokára elindulunk (ekkor négy órája vesztegeltünk), csak előbb el kell engednünk a Narvik felől érkező másik vonatot. És ekkor, az agyam leghátsó zugából előhívtam egy információt. Nevezetesen, hogy mintha este lenne egy gép Luleå-ból Stockholmba. S azzal este lent lehetek az édes délen. Újabb rövid szöveges üzenet Vikinek délre. Van? Tényleg jó a memóriám? Van! Számolás. Elérem. Rohantam a kalauzhoz és annyit mondtam neki, hogy állítsák meg a szemből jövő vonatot, mert át akarok rá szállni. Az egyenruhás addigra már ismerte a sztorimat, korábban megmutattam neki az összes repülőjegyemet, szinte esdekelve, hogy tegyen valamit, de a biztató mosolyokon és vállveregetésen túl nem tudott semmi érdemivel szolgálni. Most egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, szája elé tette URH-rádióját és svédül beszélt bele. Sem ezt, sem a recsegő választ nem értettem, de azt tudtam, hogy az ellenvonatról szólt vissza valaki. Három percet kapok az összepakolásra, másfél alatt megvagyok. A cipőmet be sem fűztem, ruháimat magamra rángattam és rohantam az ajtó felé. Már itt is a másik vonat, amely tényleg megállt.

Emberek! Észak-Svédországban Lantos Gábor, Magyarországról érkezett újságíró kedvéért Nassberg állomáson megállt a vonat. Ledobtam a táskámat, amely eltűnt a hóban, majd utána ugrottam. Combközépig süllyedtem. Hiszen ez egy nyári állomás, se peron, se hókotrás, se semmi. A másik vonat lépcsőjén álló svéd kalauz húzott ki a hóból és fogta meg a kezem, szinte felrántva a szerelvényre. A táskám velem együtt hevert a földön, az ajtók záródtak, a vonat elindult Luleå felé. Kész, vége, megmenekültem. Mehetek madártejet főzni Drammenbe, vár Izland és Grönland. Nem lesz ebből Narvik, nem kell pótszálloda. Viki Stockholmban közben helyet foglalt nekem az esti gépre, lerogyok egy székre, a vonat, ez az átkozott, de imádott közlekedési eszköz pedig egyre gyorsabban száguldott oda, ahonnan reggel hatkor elindult. Az előbb még életet mentő jegyvizsgáló sütit és tejet hozott, mondván egyek. Ki akartam fizetni, de nem hagyta, nagy késés esetén a svéd vasút így segít az embereken. Másfél óra alatt újra Luleå-ban voltam, városnak és megérkezésnek ennyire még nem örültem, mint ekkor. Kivágtattam a reptérre, gépre szálltam, órákkal később Viki és Gergő társaságában négy napot követően húst ettem (rizsest a legjobb fajtából), hajnali kettőkor elvágódtam, reggel hatkor pedig elindultam Grönland irányába.

Ahol egy francia-amerikai fiatalembernél, Alexandernél szállhattam meg három éjszakára. A mérnökként dolgozó vendégmunkás New Jersey államot cserélte fel a zöld szigetre. Kerestem e helyzet jellemzésére találó hasonlatot, aztán csak olyan blődség jutott eszembe, hogy Lionel Messi érezhetné magát így, ha a Barcelonából a Haladásba igazolna. Van, akinek New York sem minden, Alexander saját megnyugvását Grönlandon találta meg. Amelynek fővárosa, Nuuk ma már inkább hajaz egy tipikus északi településre, semmint egy valaha volt eszkimó városra. Mindenesetre roppant furcsa volt látni a centrumban terpeszkedő óriás bevásárlóközpontot, na meg a bennem szocreál érzéseket keltő lakótelepi házakat. Ahol – amint azt a képen látják – nem csak a ruhákat, hanem a kajakot is kiteszik száradni. S ahogy látom, ez a szomszédokat sem különösebben zavarja.

Kattintson galériánkért!
Lantos Gábor

Második napom töltöttem Grönlandon, amikor Alexander kutyája egy óvatlan pillanatban kisurrant a házból. Jó, ez az én hibám is volt, de akkor nem ezt éreztem, hanem azt, hogy a száz napos túra első megoldhatatlan feladata előtt állok. Az eb – akinek még a nevét sem tudtam - szánhúzó kutyákat meghazudtoló sebességgel kezdett el felfelé vágtatni az utcán. Jobb híján angolul kiabáltam neki, de rám sem hederített. Szembe jött egy nő, annak ordítottam, fogja meg. Meg sem hallotta, később láttam, hogy kínai. Mármint a hölgy. Közben a négylábú beszaladt a hóba nagydolgozni. Közelítettem felé. Rám nézett, mintha csak mondaná, kiengedtél, oldd meg a problémát. Kezemet nyújtottam, hogy visszavigyem, ebben a pillanatban kilőtt és futni kezdett lefelé. Már csak abban reménykedem, hogy tudja, hol lakik. Előbb elszaladt a ház mellett – ekkor adtam fel – majd visszafordult és bekocogott a teraszra. Mire leértem, ott ült az ajtó előtt és bámult rám, hogy mikor engedem már be a jó melegbe? Kedvem lett volna faron billenteni, de inkább megkönnyebbültem, ő úri módon besétált, majd elfoglalva helyét a szőnyegen, két perc alatt elaludt.

Ha azonban valaki olyan szerencsés, mint jómagam, az ne aludjon Grönlandon, hanem nézegesse az éjjel nappal úszó jéghegyeket. Az öböl vize állandó mozgásban van, s ahol tegnap még üres volt a part, ott másnapra hatalmas jégtömbök érnek homokot.

Kattintson galériánkért!
Lantos Gábor

Ezek a tömbök több tonna súlyúak, mégis, játékszerként bánik velük a tenger. Utolsó grönlandi délelőttömön, a szikrázó napsütésben egymás után szakadtak szét óriási robajjal. Félelmetes volt melléjük állni, de mint látják, van, akinek ez is megér minden pénzt.

Nuuk amúgy a világ legdrágább városa. Még a közismerten nem olcsó Skandinávián belül is egekbe szökik itt minden, amiért pénzt lehet kérni. Gyakorlatilag a levegő van ingyen. A város egyetlen (!) internet kávézójában előbb kötelező a fogyasztás (nem úgy van az ám, hogy csak besétálsz, előveszed a laptopod és had szóljon), hanem szépen rendelsz, kihozzák, majd ártatlan szemekkel közlik, hogy fél óra a világhálón 50 dán korona, azaz 2000 forint. De addigra már kifizetted a teát, amely 40 dán korona, azaz 1600 forint. Pesten erre szokták azt mondani, ügyes.

Este kézilabdameccsre invitált a plakát, ezt most kihagytam. Nem úgy a véres tollú madarak piacát. Öreg eszkimó szakik lövöldözték le őket, most árulják szerencsétleneket. Nem is tudom. Viszonylag jó az árfekvés, egy madár 25 korona (1000 forint), de valahogy nem vitt rá a lélek. Bent mosták a madarakat (a képeket elnézve ez nem sikerült tökéletesen), majd az egyik fogatlan rám dörrent, hogy azonnal fejezzem be a fotografálást. Egy másik leinti, közös képet akart velem. Ám legyen. Később megtudtam, hogy a lundára (puffinra) nagyon hasonlító csőrös húsa igen finom csemege. Csak ember legyen a talpán, aki megpucolja.

A hetvenkét órás grönlandi kitérő után ezeket a sorokat már Izlandról gépelem, ahol szintén egyre nagyobb számú magyar közösség ütött tábort, bár a lengyelek nyomába még nem érhetnek. Egy hét múlva tehát a gejzírek földjéről jelentkezem, s az is kiderül, voltak-e fókák Jokulsárlónban.

Lantos Gábor utazását itt követhetik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!