hvg.hu: Legújabb regényében, a Szoknya-bluesban összegyűjtötte a mai férfiak bús panaszait a nőkkel kapcsolatban. Mi zavarja őket manapság leginkább a nőkben?

Vass Virág: Mindenki, aki történetekből él, gyűjtöget, bespájzol mondatokat, párbeszédeket, én a napi hírek kapcsán vagy a férfi blogoszférában rengeteg indulatot, kirohanást láttam nőkkel szemben, amelyek nem hagytak nyugodni. Sokszor írok újságíróként is férfiakról, nőkről, mégis csak az elmúlt egy-két évben tűnt fel, hogy egyre több férfi mondja azt: inkább nem kell. Nem kell nő, nem kell kapcsolat, nem vesződöm velük. Magukat heteroszexuálisnak valló férfiak, akik úgy érzik, számukra egy kapcsolatban több a veszteség, mint a nyereség. Vannak, akik a Japánból eredő kifejezés mintájára “fűevőnek” vallják magukat, tehát lemondanak úgymond a “hús” örömeiről, és beérik az online pornóval. Mások csak a házasság számukra szűkre szabott kereteit nem vállalják. Közös bennük az indulat a nőkkel szemben. Nem értettem, hogy mi történik a mai párkeresők között, hisz nem is olyan régen még sóvárogtunk egymás iránt.

Vass Virág

Stiller Ákos

hvg.hu: Ez elsősorban az Y és a Z generációra jellemző, vagy ennél sokkal általánosabb jelenségről van szó?

V. V.: A Szoknya-blues szórakoztató irodalom, nem szociológiai munka ezért ezt nem merném kijelenteni, de azt látom, hogy tíz-tizenöt éve még egészen más volt a férfi-nő kommunikáció retorikája. Amikor mi voltunk fiatalok, sokkal inkább az örömre és az önfeledtségre, nem pedig a potenciális veszélyforrásokra fókuszáltunk. Most épp az Y generáció van abban az élethelyzetben, hogy kapcsolatokat keres, most ők érintettek egymás fürkészésében, ezért is kerülhet náluk inkább fókuszba a téma. A harag egyébként nagyon jó eszköz egy regényben, mert minden vallomásnál jobban leleplez egy karaktert.

hvg.hu: Ez a fajta indulatosság csak a férfiakra igaz, a nőkre nem?

V. V.: A nőkben nem érzek ilyen jellegű indulatokat. Sok minden mást érzek – például megfelelési vágyat, vagy hogy összekeverik a szerelmet az egymásra utaltsággal – de ritka a pragmatikus férfiellenes vélemény. Ha van is bennük indulat, másképpen fejezik ki. Nyilván mindenki megtalálja a párját, a férfi harcos vélemény, a női harcos véleményt, mindenki a maga gondolkodásmódjával közelít másokhoz és kap válaszokat.

hvg.hu: Mondana pár konkrét, tipikusan visszatérő vádat a férfiak részéről? Lehet egyáltalán ezeket a nőkkel szembeni kirohanásokat tipizálni?

V. V.: Újságíróként, majd később a könyveimben is a női oldalra fókuszálva azt láttam, hogy míg a nőket leginkább az zavarja a férfiakban, hogy nem tudnak felnőni és elköteleződni, addig a férfiak a legtöbbször azért kritizálnak bennünket, hogy önállótlanok és pénzcentrikusak vagyunk. Nem tudjuk, mit akarunk, szétbulizzuk az agyunkat, majd hirtelen gyerekre, férjre vágyunk. A férfiblogok, a fórumok és a kommentek tele vannak azzal, hogy a nőknek nincs hobbijuk, érdeklődési körük, nem lehet velük beszélgetni. A regény női főhőse, Anni ezekből a tipikus férfiszemrehányásokból született, nem véletlenül lett egy sodródó, önállótlan figura, aki már elmúlt harminc, de még mindig mindent az anyja old meg helyette.

hvg.hu: Anni egy típus. Rajta kívül milyen jellegzetes női karakterek élnek még a mai férfiak fejében?

V. V.: Az egyik a gold digger és a glammodell, aki a pénzért bármire képes, a másik véglet a kiszolgáltatott helyzetben lévő áruházi dolgozó, aki szomorúan ül a pénztárgép mögött. Valamiért a női társadalmi szerepvállalás ezekre a képekre korlátozódik, esetleg még a körmét reszelgető irodai dolgozó is betalál, aki a valós munkát végző férfiak hátán élősködik. Ha így van, akkor nagyon rosszul sáfárkodunk a képzett munkaerővel, de nem érzem életszerűnek, hogy profitorientált cégek tízezreket alkalmazzanak azért, hogy a fűtött irodában facebookozzanak. Nekem az is furcsa, hogy a gold diggereket ennyire előtérbe helyezik, szerintem elég szélsőséges személyiségtípus kell ahhoz, hogy valaki egy bizonyos életstílus miatt folyamatosan együtt legyen valakivel, élete legintimebb pillanataiban is, akivel egyébként nem lenne. Azt mondják, a feszültségek levezetésében segít, ha leegyszerűsítem a világot, ezzel másokra tolom a saját bizonytalanságom miatt a felelősséget.

Stiller Ákos

hvg.hu: A regény írása közben végül sikerült megfejteni, hogy az indulatok honnan származhatnak a nőkkel szemben?

V. V.: Minden szemrehányás mögött valamilyen sebzettség húzódik. Ebben részben benne vannak azok a toposzok is, amelyek mentén az életkorokról és az idő múlásáról gondolkodunk. Azzal a sérelemmel sűrűn találkozni, hogy a huszonéves lányok húspiaci értéke a legmagasabb: ma ők vannak leginkább hatalmi pozícióban, de majd megjárja a mostani királylány, amikor kétségbeesett, elvált, gyerekét egyedül nevelő harmincas nő lesz, és a kutyának sem fog kelleni. A feminizmus és a körülötte lévő vita lehetőséget adott arra, hogy elgondolkodjunk és beszéljünk a női szerepekről, és azok átalakulásairól, ám a férfi szerepekről kevesebb szó esett, ami teljesen érthető módon feszültségeket okoz számukra. Számomra ezek az indulatok azt jelzik, hogy időszerű lenne a férfiszerepek átalakulásáról is elgondolkodni.

hvg.hu: Dühős férfi főhőse, Barna femináciként emlegeti a feministák radikális szárnyát. Lehet, hogy a nőgyűlölet eredőjét és gerjesztőjét az ő megjelenésük miatt is tetten lehet érni?

V. V.: Nem igazán értem, amikor helyes, fiatal lányok táblákkal pózolnak a Facebookon, amire felírják, hogy ők nem feministák. Már az is nagyszerű dolog, ha a mai fiatalok egyáltalán fontosnak gondolják, hogy kiálljanak egy-egy társadalmi ügy mellett, valahol mégis nyugtalanít, ha megpróbáljuk leönteni a férfiak és nők között feszülő magánproblémákat egy generálszósszal, és lózungként ismételgetjük, miközben mozgalmárokká válunk.

hvg.hu: A konkrétabb ügyekre kellene fókuszálniuk a fiatal lányoknak, akik nem kérnek a feminizmusból? Meg, ha jól értem, azoknak is, akik kérnek belőle?

V. V.: Egész biztosan érdemes lenne cizellálni ezeket az ügyeket. Számomra átélhetőbb, ha férfi vagy női érdekképviselők, civilek valamilyen konkrét cél mellett állnak ki, mint mondjuk az apák esélyegyenlősége a váláskor. Az viszont megijeszt, amikor egy mozgalom – mindenfajta fedőelméletekkel – arról szól, hogy férfiak és nők felsorakoznak és harcolnak egymás ellen. A férfi-nő kapcsolatban nincs olyan, hogy a férfi vagy a nő nyer. Nincs olyan, hogy a férfinak vagy a nőnek van igaza, mert ez egy interakció. Annak semmi értelme, ha azt mondjuk, hogy mi a kizárólag a férfi vagy a nő ügyét képviseljük.

hvg.hu: Miközben kiüresedett mai feminizmusról beszélünk, mégis tapasztalható egy finom ellentmondás abban, hogy a Szoknya-bluesban olyan fiatal mai nőkkel találkozhatunk, akiknek szinte életcélja, hogy férjhez menjenek. Néha úgy éreztem, hogy egy romantikus Brontë-regény hősnőit is meghazudtolják ezzel.

V. V.: Éppen azért, mert a hősnő karakterét a férfiszemrehányások hívták életre. Egyébként én úgy látom, hogy az a bizonyos Jane Austen-es házasság jobban lázba hozza a mai lányokat, mint annak idején az én nemzedékemet. Ők a tökéletességet keresik a házasságban. Erre pedig ráerősít a mai kultúra. Mi is ugyanolyan hiúak és önzőek voltunk, de hiányoztak a kellékeink, a márkák, a választék, ha vetíteni akartunk, akkor kortárs irodalomról és filmekről hadováltunk a házibulikban. Ezért nekem kicsit furcsa a mai Pinterest-menyasszonyok világa. Mára a magánélet szinte minden területére rárakódott egy konzumréteg, miért éppen a házasság volna kivétel? Talán a gyász és a temetkezés területére lépett be a legkevésbé ez a konzummentalitás, itt még szemérmesek vagyunk, temetésekről ritkán posztolunk.

Stiller Ákos

hvg.hu: Ön szerint miután férjhez mentek, mi az a női szerepkör, ami a mai lányok idealizálnak?

V. V.: Most egy olyan női szerepkör iránti éhséget érzek, amiben a dédanyám élt. Ők abban hittek, hogy a házasság szentség. És a válás szentségtörés. Könnyű volt nekik. Reggel hétre jött a dédihez a frizőrnő, megcsinálta a frizuráját. Ezután felöltözve már úgy ébresztette a gyerekeit, és úgy reggelizett együtt a család, hogy jó volt ránézni. A dédapám napi hat órát dolgozott, hazajött ebédelni, elment kaszinózni, mindeközben személyzet segítette az életüket. Kevesen éltek így, nők százezrei álltak az üzletben vagy dolgoztak a földeken, a gyerekeikre alig jutott idő. Később a dédanyámék is elvesztették mindenüket, kemény élet várt rájuk. Most egy olyanfajta idillt kérünk számon, amely kevesek számára öt percre létezett. Bár az is lehet, hogy férfi és nő kapcsolatának mindig is ez volt a mozgatórugója: a vágy az elérhetetlen után.