“Előttem van egy kép. Vendégségben voltunk egy gyerekkori barátomnál, amikor már tudtuk, hogy mi a diagnózis. És kérdezte, hogy mit fognak csinálni. Jött a férjem és mondta, hogy levágják a mellem. És ez előttünk van a mai napig. És nem sírunk, röhögünk. Hogy basszus, te annyira hülye voltál, hogy ezt mondtad. És az történt: egy fél év múlva levették.”

A hazai független színházak élvonalába tartozó PanoDráma érzékeny társadalmi témái mellett elsősorban munkamódszeréről és előadásainak formáiról ismert. A dokumentumszínház verbatim, vagyis szó szerinti változata azt jelenti, hogy a színdarab az adott témában eredeti, az alkotók által készített interjúkból, egyéb hiteles dokumentumokból (például tárgyalási vagy egyéb jegyzőkönyv) és talált, szintén nem irodalmi szövegekből (pl. internetes bejegyzések, falfirkák, villamoson elkapott párbeszédek stb.) áll össze, s míg változtatni egyetlen szót sem szabad, meghatározó alkotói döntés, hogy például száz órányi interjúból és 1200 oldalnyi jegyzőkönyvből hogy lesz egy órányi előadás. 

Ezúttal, története során először felkérésre hozza létre előadását a társulat, melyet a Magyar Hospice Alapítvány keresett meg, hogy a Norvég Civil Alap által támogatott, a daganatos betegek, orvosaik, ápolóik és a hozzátartozók viszonyát vizsgáló, ezek jobbítását célul kitűző projektjük záróaktusaként az óriási felhalmozott interjúanyagból készítsen verbatim drámát és szcenírozott felolvasóestet.

“Hallottam, hogy a cicis lányokkal, asszonyokkal tök másképp viselkednek, mint egy májdaganatos férfival. Talán azért, mert én erről nem tehetek. Aki viszont elitta, elcigarettázta… Mert erről te nem tehetsz. De egy májról, hasnyálról, epéről igen.”

A  műfajban különösen gazdag tapasztalattal rendelkező alkotócsapat, mely például az Auschwitz-pert feldolgozó Peter Weiss A vizsgálatot a Nemzeti Színház nagyszínpadán mutatta be zsúfolt ház előtt, ezúttal mintegy kétszázhatvan oldalnyi anyagot kapott a program során készült 15 mélyinterjúból, melyhez még több mint feleannyi újat készített. Ezek mellé keresett tudományos, anekdotikus és egyéb forrásokat blogokon, hírportálokon és egyéb internetes felületeken.

A téma, illetve az a tény, hogy a magyarországi palliatív gondozás még mindig gyermekcipőben jár, különösen megnehezíti beteg, orvos, ápoló és hozzátartozó dolgát is. A Magyar Hospice Alapítvány programja nemcsak e viszonyrendszerek javítását és a betegek érdekérvényesítési készségének fejlesztését tűzte ki céljául, hanem azt is, hogy a betegséghez, de különösen a halálhoz érettebben és elfogadóbban tanuljunk meg hozzáállni Magyarországon.

“Mióta itt vagyok? Hát igen, változott. Előtte sem tartottam, nem tartok a haláltól, egyszer úgyis meg kell halnom, nem tudom kikerülni, ezért nem kell tőle tartanom sem, igazából magát a haldoklás folyamatát értettem meg, hogy az milyen fontos, hogy az ember hogy jut el odáig.”

Ez a színházi este az alkotók szándéka szerint felvilágosításul és bátorításul kíván szolgálni az egyenlet valamennyi szereplője számára betegtől orvosig, ápolótól rokonig.  De a humor sem fog hiányozni belőle.

Nincs sírás, nincs semmi, avagy "Haló, itt egy emberről beszélünk!" – a PanoDráma szcenírozott felolvasóestje
április 19-én, 19.00, Radnóti Színház
Szereplők: Bezerédi Zoltán, Csoma Judit, Ördög Tamás, Szamosi Zsófia, Szávai Viktória, Urbanovits Krisztina
Dramaturgia és koncepció: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna
Színpadra állította, kreatív producer: Lengyel Anna
Az előadást szakértőkkel és gyógyult betegekkel való beszélgetés követi. Moderátor: Veiszer Alinda