A pszichológián belüli pszichodinamikus modellek képviselik azt az irányzatot, amely szerint a viselkedést nem csupán külső tényezők és tudatosan megélt élmények alakítják, hanem a tudattalanul ható pszichés erők is. Mi több, ezek a tudattalan hatótényezők dinamikus kapcsolatban állnak egymással, és anélkül, hogy észrevennénk, meghatározzák emberi kapcsolatainkat. Vagyis ha két ember kapcsolatba kerül egymással, akkor ez a kapcsolati mód a bennük zajló pszichés erők mentén formálódik.

Ebből a szemszögből nézve minden kapcsolati viselkedés mögött fellelhetünk tudattalan mozgatóerőket, és ha képesek vagyunk azokat tudatosítani, akkor magyarázatot kaphatunk a viselkedésünkre. De hogy jön ez az eltitkolt kapcsolatok és a félrelépés témájához? Úgy, hogy ha képesek vagyunk félretenni a morális értékítéletet, és hajlandóságot mutatunk a mögöttes okok feltárására és a másik fél érzelmi igényeinek megértésére, akkor esély van arra, hogy közösen feldolgozzuk a félrelépést, és továbblépjünk: akár együtt, akár külön.

Mi történik, ha nem mondjuk el a félrelépést?

Bár sokan azt gondolják, hogy ha nem derül ki, akkor az olyan, mintha nem is történt volna semmi, ez óriási tévedés. Lehet, hogy nem tudja meg a megcsalt fél, és látszólag ugyanúgy éli tovább a pár az életét, valójában sokat veszítenek. Egyrészt a kapcsolatok ragasztója a bizalom, amelyhez elengedhetetlen az őszinteség. Ráadásul a „félrelépő” maga sem úgy van jelen a kapcsolatban, ahogy hűséges párként lenne, ezáltal nemcsak a párját, a családját, de önmagát is becsapja.

Ugyanakkor becsapja a harmadik felet is, aki csak részszemélyiséget kap belőle, így könnyen az „idealizált” képbe szeret bele. Vagyis hamis életet kezd élni, mindenkit becsapva, beleértve önmagát is. Mivel a kapcsolatban a tudattalan dinamikák is jelen vannak, a hamisság a viselkedésben is megjelenik, amit minden fél érez, de nem mindegyik tudja az okát. Ez idővel rengeteg pszichés feszültséget generál, melyek kerülőutakon, pszichés vagy egészségügyi problémák formájában fognak felbukkanni.

A félrelépő többnyire külső okokban látja a félrelépés tényét, vagy a partnerét hibáztatja, netán a harmadikba lát bele valami olyat, amit okként meg tud nevezni. Ebben az érzelmi zűrzavarban azonban nem képes azonban rendet tenni, és a mélyben húzódó, valódi okokat feltárni.

Mi történik, ha elmondjuk?

Ebben az esetben kapcsolati krízis alakul ki, amelyben mindegyik fél sérül és szenvedést él át. A krízis nem feltétlenül csak rossz, magában hordja a változás lehetőségét is. Ha kiderül a félrelépés, szinte biztos, hogy a megcsalt fél érzelmi traumát él át, amelyben sérül az énképe, önértékelése és a kapcsolatokba vetett hite is. Ugyanakkor, ha képes lesz a másik nézőpontjába helyezkedve megértésre, és a kapcsolati minták, netán önmaga vizsgálatára jutni, akkor akár épülhet is a személyisége, fejlődhet a kapcsolat, mi több, a megbocsátásig is eljuthat.

Hasonlóképp, ha a félrelépő képes önmagába nézni, és feltárni, ezáltal pedig orvosolhatóvá tenni a félrelépés mögötti okokat, akkor a kapcsolat megmenthető, és őszintébbé, mélyebbé tehető. Ehhez azonban mindkét fél közös elköteleződése, munkája és érzelmi érettsége szükséges.

Ha a félrelépő azt az utat választja, hogy elmondja a félrelépést, és kész dolgozni a kapcsolat megmentéséért, szembe kell néznie azzal, hogy viselkedésének olyan mozgatórugói derülhetnek ki, amelyek nem fognak tetszeni sem neki, sem a párjának. A félrelépés mögött gyakran ugyanis önbizalomhiány és/vagy az elhanyagoltság érzése áll. Ebben az esetben kiderülhet, hogy a félrelépő valamely kapcsolati igényét nem kapja meg a társától, vagy nem tudja megélni valamelyik társas szerepét, és ehhez keresi tudattalanul a kompenzációt a harmadik félben. Ilyenkor mindkét fél kapcsolati és érzelmi igényét feltárva lehet megtalálni az okokat, és együttesen dolgozni a kapcsolat megmentésén.

Ha súlyosan alacsony önbecsülés áll a megcsalás hátterében, akkor a félrelépőt a másoktól érkező csodálat, visszaigazolás és elismerés folytonos kergetése jellemzi. Ezt ideig-óráig képes is megadni egy új szerelem, de idővel a hiány újra megjelenik, ami új szerető keresésére sarkallja a félrelépőt. Ilyen esetben az önbizalmat kell megerősíteni, hogy ne legyen ennyire kiszolgáltatott a személy a külső visszajelzésnek.

Vonzó szerep

Előfordulhat az is, hogy az okok feltárásakor azzal szembesülnek a felek, hogy nem megfelelő szerepekben vannak egymás mellett, mert a társ illetve a felnőtt helyett a szülő–gyerek szerepeket „játsszák” tudattalanul a kapcsolatban. Ha otthon gyerek vagy szülő szerepében ragad valaki, szüksége lehet a szexuálisan vonzó felnőtt szerepkört is megélnie valahol.

Ezek a példák természetesen csak a „jéghegy csúcsát” mutatják, hiszen minden egyes félrelépés mögött az aktuális párra és személyre jellemző pszichodinamika húzódik meg. Ezért a legfontosabb kérdés nem az, elmondjuk-e a párunknak vagy sem, hanem az: akarunk-e, képesek vagyunk-e szembenézni mindazzal, ami a félrelépésünk hátteréből ered, és hogy a hűség mint értékrendbeli tartás fontos-e számunkra annyira, hogy a kapcsolatunkért ilyen mélységben megdolgozzunk.

Porkoláb-Minarik Annamária pszichológus cikke teljes terjedelmében a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában jelent meg, mely titkainkkal foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, akkor megajándékozzuk +1 lapszámmal. 5 lapszám 4 áráért! Aktuális lapszámunkat meg is rendelheti. Ha érdeklik a pszichológiai témák, lájkolja a HVG Extra Pszichológia Facebook oldalát!