A szex az egyik legnagyobb üzlet: nagyobb, mint a futball, a baseball és a kosárlabda együttvéve – ezért nem csoda, hogy egyre több „iparág” szakosodik rá, és igyekszik minél változatosabb csatornákon kommunikálni, hogy költenünk kell rá. Ezt a szégyen, a félelem (ha nem veszed meg, elhagynak) és a szorongáskel tés eszközével teszik.

És ha netán mégsem érezzük át eléggé a kapcsolatunkra leselkedő veszélyt, akkor lép életbe „a jó szexnél is van még jobb” üzenete. Gyakran ezek a statisztikai dezinformációkra épülő röphírek a negatív összehasonlítás révén oly mértékben kikezdik az önértékelésünket, és elbizonytalanítanak minket, hogy az aztán valóban a szexuális zavarok megjelenéséhez vezet.

Számháborúk kereszttüzében

Rendelje meg online!

Gondoljuk csak végig, milyen kritériumok mentén szoktuk a szexuális életünket „méricskélni”. Az egyik a gyakoriság, mint a legtöbbször alkalmazott mértékegység: a „hencegő” számok repkednek, pedig a valóság az, hogy a tartós kapcsolatban élő pároknál legtöbb esetben egy idő után beáll a hétvégi szex (általában szombat, addigra kipihenjük magunkat), és jó esetben még egy együttlét, úgy szerda magasságában. Ez az átlag, de eltérések természetesen mindkét irányban előfordulnak.

Ugyanígy strigulázhatjuk persze az orgazmusok – vagy az egymást követő aktusok – számát is: a többszörös orgazmust rendszerint a nőktől várjuk, miközben a „terhelhetőséget” a férfiaktól.

Páros szorongásaink

Az igazság viszont az, hogy a legtöbb nő minden harmadik együttlét során egyáltalán nem jut el a csúcsra: figyelemelterelődés, intimitás- vagy időhiány, kimerültség, illetve egyszerűen csak az idő rövidsége miatt (ami számára egyébként nem okoz gondot, kivéve, ha a partner túlzott mértékben nem feszül rá). Emellett természetesen a férfiak a kapcsolat hajnala után már kevésbé „soklövetűek”.

És ha már a női orgazmust említettük: párok mennek szét amiatt, hogy a nők nem tudnak (sic!) olyan pornószerűen élvezni, és igen, szükségük van előjátékra, és ötből négy nő nem jut el a klitorisz izgatása nélkül a csúcsra. A hüvelyi orgazmus görcsös elvárása – azon túlmenően, hogy teljes mértékben képes amortizálni a pár szexuális életét – egyébként attól igazán paradox, hogy rendszerint szintén a csikló (belső szárainak) az izgatása váltja ki.

Az anatómiai analógiák miatt azt elvárni egy nőtől, hogy kizárólag a hüvely stimulálása révén érjen el a csúcsra olyan, mintha a férfi makkját teljes mértékben kivonnánk a szexuális ingerlésből. Értelemszerűen az a legjobb, ha mindkettőt – a pénisz törzsét és a makkot is – éri kényeztetés.

Az együttlétek hosszára vonatkozó statisztikák (a közösülés átlaga 5,4 perc, ami természetesen szükség esetén elő- és utójátékkal prolongálható) pedig női (!) és férfi oldalon is elsősorban a korán csúcsrajárókat frusztrálják. Az elvárások listája még hosszan sorolható szextémában, miközben az öröm kulcsa a másik és a saját örömünk megismerésében, feltérképezésében és megélésében rejlik.

Olvassa tovább Hevesi Krisztina szexuálpszichológus írását a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amely lelkünk sötét és napos oldalával foglalkozik.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.