A szülőség már a szülő fogantatásakor elkezdődik
Bezzeg, aki sosem fáradt – szülők, akik mindig lelkesek, mindig odateszik magukat, életük a gyerek körül forog és mindent megadnak neki. Ők a jó szülők? Vajon meg kell-e adnia a szülőnek mindent, amit a gyerek akar? És még ennél is több kérdés került szóba az új kötettel jelentkező Szél Dávid pszichológus podcast-csatornáján.
A szülőség hosszú folyamat – hangzik el a HVG Extra Pszichológia podcast-csatornájának (Bezzegcsalád) második epizódjában. Szél Dávid pszichológus, az Apapara blog és több könyv szerzője szerint ez már a szülő fogantatása körül elkezdődik, mert a szülői mintákat az ember már akkor elkezdi magába szippantani. Aztán amikor megtudja, hogy szülő lesz – mert a saját gyereke megfogan vagy mert örökbefogadás útján lesz gyereke –, az ad még egy nagy löketet a szülővé váláshoz. Nincs egy olyan pont az életben, amikor az ember hirtelen szülővé válik, magyarázza a pszichológus.
Aztán, amikor az ember már szülő, jönnek a dilemmák. Izgalmas kérdés például, hogy a gyereknek mindent meg kell-e adni, mert egyrészt nem egyértelmű, mit jelent a minden és mit jelent az adás – mondja Szél. Ezért a válasza erre az, hogy igen is és nem is. Ha a gyerek értelmetlen dolgot kér, mint hogy oviba menet kanyarodjunk balra, miközben az óvoda jobbra van, a kérést nem kell teljesíteni. De ha ezzel az a valódi kérése, hogy figyelmet szeretne, arra az a válasz, hogy igen, azt adjuk meg neki. Ugyanakkor adódhat olyan élethelyzet is, amikor egyszerűen nem tudjuk megadni a gyereknek az áhított figyelmet, bárhogy szeretné.
Egy gyerek agya egészen másként működik, mint egy felnőtté, ezért a szülőnek érdemes átlényegülnie a gyereke agyára, és nem mindig a racionális logika szabályai szerint gondolkodni, hanem a gyerek fejével. Ennek eredményeként – véli a pszichológus – a konfliktusok csökkenhetnek és jobb szülőkké válhatunk.
Az új tökéletesség
Szél szerint jó lenne egyébként, ha a szülőség témája valahogy bekerülne a tantervbe. „Hosszú távon igen hatékony lenne, ha kevesebb lexikális adat lenne és több társas-együttélési kérdésről tudnának beszélni a gyerekek az iskolában, felnőtt vezetésével.”
Problémásnak látja, hogy nálunk a dolgok megbeszélésének, az érzések artikulálásának nincs kultúrája. A szocializmus időszaka nem a szabad véleménynyilvánítás időszaka volt: sok mindent titkolni, tabusítani kellett. És ez hatással van az akkori gyerekek felnőttkorára is. A kicsik pedig pontosan érzik, miről szabad beszélni és miről nem.
Innen az elég jó szülő fogalmára kanyarodik a beszélgetés. Bruno Bettelheim Az elég jó szülő című könyvében arról ír, hogy nem kell tökéletes szülőnek lenni, és igyekszik megadni a szülőnek azt a szabadságot, hogy hibázzon. „Az elég jóság az új tökéletesség” – ezt már Szél Dávid mondja a könyv hatásáról, bár szerinte szülőként azért mindig lehet szorongani valamin.
Objektíve jó vagy rossz szülő nincs, „mert van egy gyerek is”. Nincs hát olyan, hogy a szülő önmagában valamilyen, azért is gondolkodik rendszerben a családterápia. Ráadásul, ahogy a szülő, úgy a gyerek sem mindig pontosan ugyanolyan. Néha jó köztük a dinamika, néha nem.
Rezonáljunk a gyerekre
Miért kell szülőként eltávolodni a saját gyerekkori tapasztalatainktól, még akkor is, ha azok jók voltak? Erről Szél Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben című, új könyvében is ír és itt is szóba kerül. Azért, mert előnyösebb, ha a szülő saját kötődési módokat, mintákat és válaszokat tud kitalálni a saját gyerekére rezonálva. Példaként a pszichológus felhozza, hogy gyerekként nagyon szeretett síelni a szüleivel, de az ő gyerekeinek nem jön be a síelés, plusz időközben a klímaváltozás miatt sem megy már szívesen messzi hegyekbe. Így ezt elengedte.
Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője arra kíváncsi, hogy mi a szülői bizonytalanság forrása, sokan miért keresnek kapaszkodókat, miért nem csak megélik a szülőséget. A pszichológus szerint ez azért nehéz, mert nagyon sok elvárásnak kell egyszerre megfelelni, sok helyszínen vagyunk jelen: a szűk család, a két szülő családja, munkahely, iskola, óvoda stb. Emellett az információk tömege is bizonytalanságot okoz. És mivel a szülő és gyereke között érzelmi kapcsolat áll fenn, nagyon könnyű „betalálni” a szülőnél, bűntudatot átélni, akár csak egy olyan mondat hatására, hogy „ja, te így szoktad?”.
Szél szerint persze nincsenek mindenkire érvényes igazságok, és a dogmák helyett az egyéni igényeket – anyáé, gyereké, apáé, családé – érdemes nézni. És szakítani azzal, hogy csakis hordozókendő vagy csakis igény szerinti szoptatás. Szerinte az igény szerinti szoptatás vagy válaszkész nevelés szuper, de a kapcsolat az elsődleges.
Szülő és gyerek közötti hierarchia
A beszélgetés vége felé arról beszél, hogy egy család szülői és gyermeki alrendszerekből áll, és ezek között hierarchia van. Minél kisebb a gyerek, annál erősebb a hierarchia. Szél gyorsan tisztázza, hogy ez nem elnyomást vagy a hatalommal való visszaélést jelent: hanem azt, hogy én felelek a gyerekemért, és hozom meg a vele kapcsolatos döntéseket.
Arról is beszél, hogy nem kell minden döntésbe bevonni a gyereket (például, hogy jár-e iskolába, amíg tanköteles). De van olyan döntés, amibe a szülőnek nincs beleszólása (például, hogy az iskolás gyerek mikor írja meg a háziját), a két véglet között pedig még vannak fokozatok. Szerinte amúgy sokszor esünk a két végletbe, és néha túl sok mindenbe vonjuk be a gyereket, máskor meg egyáltalán túl kevésbe.
A hiteles szülő
Hogyan válhatunk hiteles szülővé? – hangzik el a sokakat foglalkoztató kérdés.
Szél erre kitalált egy mozaikszót, amit ki is bont: ez a HIMF.
H: a hitelesség. Önmagamhoz hitelesen próbáljak meg működni, ehhez ismerni kell magamat és a múltamat, a családom múltját. Érdemes önazonos módon cselekednem.
I: illeszkedés. Ez egy angol kifejezésből jön (goodness of fit), ami azt jelenti, hogy dinamikák, illeszkedések, kapcsolódások vannak. Például az egyik gyerekem sír és én felveszem, megnyugszik; a másik, ha sír és felveszem, még jobban feszíti magát. A második gyereknél nem működött a stratégia, nála mást kell kitalálnunk. A lényeg az, hogy úgy tudjuk megnyugtatni, amitől a kisgyerek azt érzi, hogy illeszkedni/kapcsolódni próbálunk hozzá.
M: minőség vagy mennyiség. „Egy kisgyereknek minőségi időre van szüksége. Nem arra, hogy éjjel-nappal együtt legyen valakivel, mert 0-24-ben nem lehet minőségben együtt lenni. (…) Amit együtt töltünk, az tényleg vele legyen.” Ahogy telik az idő, nő a gyerek, úgy alakul át a minőségi idő mennyiségi idővé.
F: felülemelkedés. Ez leginkább a konfliktuskezelésre vonatkozik, amibe lehet, hogy nem kell belemenni, mert nem a gyerekről vagy nem a szülő-gyerek kapcsolatról szól. Terapeutaként Szél azt vette észre, hogy a családokban gyakran rengeteg olyan szabály van, amiről nem tudják a szülők, hogy miért használják őket. Érdemes ezeket végignézni. Tipikus példa a bolti kifli esete: „Mi van, ha megeszi a boltban a kiflit? Majd szólok a pénztárosnak, hogy volt még egy dupla vajas.” És mi van, ha emiatt 10 perccel később van a vacsora?”
Szél Dávid podcast-csatornája itt érhető el.
Jöjjön el a március 29-i HVG Extra Pszichológia Szalonba, ahol Szél Dáviddal kényes gyereknevelési kérdésekről beszélgetünk. További részletek itt.
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelyben a hála, a bizalom és a remény érzéseivel foglalkozunk.
Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja – akár a Kamasz különszámot is megkaphatja ajándékba.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
