Ezért nem minden rossz álom rémálom

Viszont minden rémálom rossz álom – és ehhez még kutatás sem kell.

  • HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia
Ezért nem minden rossz álom rémálom

572 ember közel tízezer álmát gyűjtötték össze a Montreal Egyetem pszichológusai, Geneviève Robert és Antonio Zadraa a Sleep című szaklapban publikált tanulmányukhoz, amelyben a rémálmok és a rossz álmok jellegzetességeit térképezték fel.

253 rémálom és 432 rossz álom tartalmának elemzése alapján mutatták ki, hogy a rémálmok komolyabb érzelmi megterhelést okoznak a rossz álmoknál. A rémálmok visszatérő témái a halál, a betegségek és a fenyegetettség, és olyan intenzívek, hogy általában felébresztik az embert, míg a rossz álmokban inkább személyközi konfliktusok jelennek meg.

Általában felébresztik az embert
Shutterstock

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem mindig a félelem a legerősebb emocionális tényező (a rossz álmokban szinte sosem szerepelt, és hiányzott a rémálmok harmadában is): ezekben az esetekben inkább a szomorúság, a bűntudat vagy az undor érzése jellemző.

Hasonló témájú írásokat a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, augusztus 18-án megjelent számában is olvashat, mely a kreativitással, tehetséggel, tehetséggondozással, az izgalmassá tehető párkapcsolatokkal, a sokoldalú családi élettel foglalkozik. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!

 

A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.
MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.