Tetszett a cikk?

Michael Moore (Fahrenheit 9/11, Kóla, puska, sültkrumpli) új dokumentarista, a Sicko, az amerikai egészségügyi rendszer embertelen körülményeit mutatja be a szokott szórakoztató, szembesítő formában. A provokátor filmkészítőnek ez az eddigi legvadabb filmje, amiről a magyar nézők is meggyőződhetnek október 25-től a mozikban.

© AP
A film néhány amerikai bemutatásával kezdődik, akiknek az élete megakadt, szétzüllött, bizonyos esetekben pedig véget is ért,  Amerika katasztrofális egészségügyi rendszere miatt. De ezek mellett a személyes történetek mellett Moore gyakorlatilag arra világit rá, hogy 47 millió ember él a világ leggazdagabb országában, egészségügyi ellátás nélkül, és többnyire nem azért, mert szegénynek és  nem fizetnek biztosítást. Az országban nincsen állami, központi egészségügyi rendszer, és a létező profit alapú szolgáltatás a velejéig korrupt. A privát biztosítótársaságok olyan alkukat kötnek, amelyek tele vannak kibúvókkal, és minimális szolgáltatást nyújtanak csak, vagyis a legtöbb esetben nem fizetnek. A doktorok pedig bónusz pénzt kapnak, ha ellátás nélkül elküldik a pácienseket. Moore összeveti a filmben az amerikai egészségügyet a francia, kanadai és az angol helyzettel, és összeszedett egy csapat, a 9/11 támadásokból kifolyólag krónikus betegségben szenvedő egyént, akiknek az egészségügyi ellátását megtagadta a biztosító. Néhányukét azért, amiért önkéntes(!) alapon voltak a katasztrófa helyszínén, vettek részt a mentésben. Ezt pedig szembeállítja azzal, hogy a guantanamo-i támaszponton levő terrorista börtönben az egészségügyi ellátás ingyenes.

Sokan kérdezik, miért érdekelné bármelyik moziba járót az amerikai egészségügy. Moore azt reméli, a film minden nemzetnek figyelmeztetésként szolgálhat. Főleg azoknak az országoknak, amelyek egyre konzervatívabbak, vagy ahol a kormány megpróbálja az egészségügyre fordított költségeket minimalizálni.

Nem kétséges, Michael Moore vitriolos dokumentumfilmjei mindig rátapintanak egy-két fájó pontra Amerika ülepén. Ezek a feltárások nyertek a filmkészítőnek egy igen széles rajongó tábort balról, és egy vaskos csapat ellenséget jobbról. De ennek ellenére legyen bármilyen megosztó is, a Sicko –és vele együtt Moore - a közönség és a kritikusok körében is egyaránt népszerű. A Fahrenheit 9/11 volt minden idők legnagyobb bevételét produkáló dokumentumfilmje, a Kóla puska, sülkrumpli című film pedig Oscar-díjat is kapott.

A Sicko mindez idáig a legprovokatívabb mozija Michael Moore-nak, és hogy miért, azt így indokolja: „Amit a Sicko-ban feszegetek -a kényes téma mellett- az az, hogy az amerikaiaknak el kell kezdenie másképpen gondolkodni, és saját maguk helyett a közösséget előtérbe helyezni. Ez pedig a legszélsőségesebb dolog, amit valaki az amerikai közönségnek mondhat.”

Amikor Moore az Oscar-díj átadáson átvette a szobrocskát, a színpad mögött két ember várta őt. Az egyik pezsgővel, a másik mentolos cukorkával kínálta. Moore fülében még mindig ott volt a fölhallgató a pezsgőzés közben, amiben hirtelen az egyik hangmérnök trágárságokat vagdosott a fejéhez. Két évvel később, egy másik tévé interjú után, egy férfi oda ment a sztárhoz, és bevallotta az inzultust és könnyesen elnézést kért, hogy elrontotta a pillanatot. „Ember, te semmi rosszat nem tettél, csak bíztál az országod elnökében. És miért ne kellene hogy bízhass az országod elnökében?”- válaszolta Moore a mentegőzésre.

A provokátor talán kiábrándítja az amerikaiakat a nagyszerűségükbe vetett hitükből, de a hatás sajnos csak pillanatnyi. Moore első filmje a Roger & Me a General Motors gyárbezárásáról szólt, amikor 30 000 ember került az utcára, és a Flint Michigan nevű város szinte lekerült a térképről. Ennek ellenére gyárbezárások azóta is történnek, és sok más amerikai város hasonlóan nehéz helyzetbe jutott. Későbbi filmjei ugyanúgy hatás nélkül maradtak látszólag.

Moore-t mindez ez nem tántorítja el, de hogy mi a következő témája, arról mélyen hallgat. „Ezt a kérdést három éve feltették már nekem a Cannes-i filmfesztiválon, és elkövettem azt a hibát, hogy kijelentettem „az egészségügy.” - meséli a rendező. „Erre a gyógyszeripar és a biztosítótársaságok összes fejese elkezdett medálokat osztogatni és ezek fejében utasította a dolgozóit, hogyan viselkedjenek, ha velem találkoznak. Volt nekik valami pszichológiai arculat alakító tréningjük, amiben kifejezetten azt tanították, hogyan szereljenek le engem, ha elindulok feléjük a kamerával. Szóval ami a következő témát érinti, már alakulóban van. És köszönjük nem kell segítség.”

Krisztina O'Brien
MTI Kult

Forog a legújabb James Bond-film

Bár a hidegháborúnak régen vége, James Bond megállíthatatlan. A 22. James Bond-filmet Marc Forster rendezi, a rendíthetetlen 007-es ügynököt pedig immár másodszor Daniel Craig személyesíti meg.

MTI Shake

Madonna férje filmre írja saját képregényét

Guy Ritchie brit filmes, akit sokan elsősorban a nála 10 évvel idősebb popsztár, Madonna férjeként ismernek, a Warner Bros filmstúdióval együttműködve filmre írja Game Keeper című képregényét.

MTI Világ

Az űrhajósok babonásak, és háremes filmmel melegítenek

Amikor Bajkonurban véget ér egy űrhajós csapat felkészítése, és már kijelölték, ki indul a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), és kik lesznek a dublőrök, az utolsó éjszaka és közvetlenül az indulás előtti órákban szigorúan követik a kialakult hagyományokat.

hvg.hu Shake

Neten a Vasember filmelőzetese

Sok film készült már a klasszikus Marvel képregények főszereplőinek az életéből, de a kocsmai beszélgetések során általában csak a három csúcspasi kerül említésre, Superman, Batman, és a Pókember. Ennek ellenére meglehetősen nagy várakozás és érdeklődés övezi a Vasembert, aminek a forgatását most fejezték be, és a virtuális turbósítás után jövő májusban mi is láthatjuk majd a mozikban.

MTI Kult

Elhunyt Bob Clark filmrendező

Autóbaleset következtében csütörtökre virradóra Los Angeles közelében életét vesztette Bob Clark amerikai filmrendező.

MTI Világ

A királynő letiltaná a vitatott BBC-filmet

Megpróbálja megakadályozni a róla szóló BBC-dokumentumfilm sugárzását a brit uralkodó, aki a program néhány hete közzétett, ám félrevezetőnek bizonyult előzetese után példátlan módon összeveszett a világ első számú közszolgálati műsorszórójával.

A fideszes Bús Balázst emlegetve szólt vissza a főispánnak a III. kerületi önkormányzat

A fideszes Bús Balázst emlegetve szólt vissza a főispánnak a III. kerületi önkormányzat

Spiegel: Németország rosszul saccolta meg a jobboldali populizmust, az nem csak keletnémet jelenség

Spiegel: Németország rosszul saccolta meg a jobboldali populizmust, az nem csak keletnémet jelenség

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben