Tetszett a cikk?

Tom Cruise híres mosolya, amit új filmje, a Lions for Lambs bemutatója kapcsán villogtat rendesen, nem feltétlenül őszinte mostanában. A színésszel tavaly szakított nagy médiabotrány közepette korábbi munkaadója és üzleti partnere, a Paramount stúdió, így a terror elleni háborúról szóló friss filmje az első a United Artistnál. Érthető módon mindenki sokat várt tőle.

A kritikusok csalódottak és a stúdió sem elégedett a bevételekkel. A 35 millió dolláros költségvetésből az első hétvégén mindössze 6,7 csurgott vissza a kasszába, ami az adott heti bemutatók között csak a negyedik helyre volt elég. Pedig egészen a bemutatóig úgy tűnt, minden rendben. A forgatókönyvet Matthew Michael Carnahan írta, aki már sikerre vitt egy másik háborús-politikai filmet, a Kingdomot, a rendező maga az Oscar-díjas Robert Redford, aki szerepet is vállalt a filmben. Tom Cruise mellett Meryl Streep-et is sikerült megnyerni a szereplőgárdába, papíron tehát igen jó esélyekkel indult a film.

A kritikák csak a csalódottságban értenek egyet, a hibákkal kapcsolatban eltérőek a vélemények. A forgatókönyvet sokan hibáztatják, többen unalmasnak, túlzottan patetikusnak és iskolásnak érezték a történetet és a dialógusokat. Míg a Variety szerint a színészi alakítások tulajdonképpen elfogadhatóak, a legendásan nyers stílusú Peter Bradshaw a Guardiantől Meryl Streep-et egyszerűen „idegesítőnek”, Robert Redfordot pedig „fából faragottnak” nevezte. Tom Cruise politikusként a legtöbb bírálat szerint kifejezetten hiteles, egyszerre hozza a rá oly jellemző jóképű bájt és tenyérbemászó elkötelezettséget.

Elvileg tehát Cruise-zal nincs semmi gond, mégis ez az első filmje a United Artistnál és ha már a stúdió képviselői is azzal mentegetik a gyenge teljesítményt, hogy ez tulajdonképpen „művészfilm”, akkor ott senki nem elégedett.

Iparági szakértők szerint mindenképpen meg kell várni a széles mosolyú színész következő filmjét, ami lehet a romantikus vígjátéknak ígérkező Men, ebben a műfajban Cruise a Jerry Maguire óta nem próbálkozott, vagy a Valkyrie, amelynek forgatását óriási érdeklődés kíséri és amelyben Tom egy náci tábornokot játszik, aki összeesküvést szervez Hitler ellen.

Bármelyiket is szánja a United Artist és Cruise a nagy durranásnak, nem lesz könnyű dolguk. Ahogy azt egy korábbi cikkünkben is írtuk, az új mozikassza üdvöske Will Smith. Mindenkinek vele kell megküzdenie a nézők kegyeiért, legalábbis az eladott mozijegyek és dvd-k száma ezt mutatja. Smith pedig egy gigantikus és igen szórakoztatónak ígérkező filmmel jön ki karácsony táján: már a trailer láttán sokaknak elállt a szava. Nyilván senki nem fog érte Oscar-díjat kapni, legfeljebb a látványtervezők, de a pénztáraknál valószínűleg nehéz lesz túlszárnyalni az I Am Legend című akció sci-fit.


Kádár Mónika

MTI Shake

Kételyek Capa legendás képe körül

A milicista halála című legendás képet hivatalos változat szerint Robert Capa fotózta 1936. szeptember 5-én, a férfi halálának pillanatában. A kép a spanyol polgárháború és a sajtófotó ikonjává vált. Negyven évvel később azonban kételyek kezdtek felmerülni hitelességével kapcsolatban.

Shake

Kézikönyv az önmegtermékenyítéshez

Az emancipálódott amerikai nők egyre nagyobb számban vállalkoznak arra, hogy egyedül rugaszkodjanak neki a gyermekvállalásnak. Most már könyvet is írtak nekik, hogy tudják, mibe vágják a fejszéjüket.

Shake

Mennyiért nyaralhat ott, ahol a világsztárok?

Szinte lehetetlen megmondani, hogy a kikapcsolódni vágyó hírességek tudatosan választják-e a legmenőbb üdülőhelyeket, vagy pedig egy üdülőhely attól válik felkapottá, hogy a sztárok megjelennek a környéken.

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Az ENSZ szerint több mint 900 embert végeztek ki tavaly Iránban

Az ENSZ szerint több mint 900 embert végeztek ki tavaly Iránban

Babáknak való, szülőknek szól: intelligens kiságyat mutatott be a Bosch

Babáknak való, szülőknek szól: intelligens kiságyat mutatott be a Bosch