Az idei riport, amely 3000 interjút jelentett, véletlenszerűen kiválasztott házaspárokkal, folytatja az elmúlt évek trendjét, mely szerint a házasság intézményének a jelentősége folyamatosan gyengül. És hogy mennyire, azt érzékelhetjük abból, ahogy arra -az ősi szabályt valamelyest trükkösen megfogalmazó mondatra- hogy „a házasság a társadalmilag és vallásilag szentesített módja a szexuális együttélésnek” a megkérdezettek 70 százaléka csak legyintett, hogy badarság. Ez a szám 1984-ben még csak 48 százalék volt.
Az élettársi együttélés a közvélemény szemében szinte teljesen egyenlővé vált a házassággal. A válaszolók kétharmada legalábbis nem lát semmilyen különbséget a házasság és az élettársi kapcsolat között. A kutatásból az is kiderül, hogy a párok többsége sajnálatos módon még mindig félreinformált azzal kapcsolatban, hogy az élettársakat ugyan azok a jogok védik-e, mint a házasokat. Pedig ezt cáfolandó pár éve egy felvilágosító kampányt már finanszírozott a kormány, de úgy tűnik, az nem ért célba, sőt visszafele sült el. Frigyre ugyanis nem sarkallotta az együtt élőket (gyaníthatóan ez volt a kormány célja), inkább meglepő módon a felvilágosítottak 90 százaléka azt szeretné, hozzanak törvényes megoldást arra, hogy egy hosszabb távú kapcsolat megszakadásakor az anyagi javak elosztása és a gyermekfelügyelet elbírálása egyforma legyen a váláskor megítélttel.
Az élettársi viszonyok mellett mára már teljesen elfogadottá vált a homoszexuális és leszbikus partneri kapcsolatok legitimitása, bár az hogy gyermeket is nevelhessenek, már jobban megosztja a közvéleményt. Ennek ellenére ez óriási eredmény ahhoz képest, hogy 1987-ben még az emberek 75 százaléka gondolta, hogy a homoszexualitás elítélendő dolog (most csak 32%).
A társadalom az egyedülálló szülők felé is felmelegedett. A házasságon kívüli gyerek nem stigma többé és a válaszadók 61 százaléka úgy gondolja, egyedülálló anyák spermadonortól való gyermekvállalása is megengedhető.
Ezek az adatok azt mutatják, radikális, véleményformáló változások zajlanak a társadalomban, ahol a legkisebb társadalmi egység, a család fogalma teljesen átalakulóban van. Nincs többet kollektív elfogadás vagy elutasítás a struktúrákat illetően, ahogy egyre többen élnek alternatív körülmények között, élettársi viszonyban, egyedüli szülőként vagy újraalkotott házasságban, ahol elvált szülők nevelnek mostoha gyerekeket.
Miközben természetes módon a David Cameron-féle ellenzék a kormány (nem létező) családpolitikáját hibáztatja a fragmentálódásért, Jill Kirby, a Társadalmi irányelveket kutató Centrum igazgatója szerint az aggodalom csupán sok hűhó semmiért.
„A párkapcsolatban élők 85 százaléka még mindig házasságban él, ez még mindig társadalmi norma. A ugyanazon neműek párkapcsolata elenyésző és az élettársi viszony is –meglehet egyre népszerűbb- legtöbbször házassággal végződik. Az egyetlen ok az aggodalomra az lehet, hogy az élettársi viszony hamarabb felbomlik, mint a házasság, ami a gyerekek biztonságára nézve aggasztó.”
Tény, hogy amint a gyerekek szóba kerülnek a kérdőíven, a nézetek ismét megoszlanak. Szinte majdnem ugyan annyi ember -10 emberből 3- gondolja úgy, hogy a válást meg kellene nehezíteni azoknál a családoknál, ahol a gyerekek 16 éven aluliak, mint aki elveti ezt a gondolatot. Ennek ellenére magát a válást nem látják olyan sötéten az emberek, mint ahogy azt a kormány szeretné. Kétharmada a megkérdezetteknek gondolja, hogy a válás pozitív lépés lehet egy új élet felé és háromnegyedük meggyőződése, hogy nem a válás az, ami a gyerekeket kikészíti, hanem a szülők közötti konfliktus.
A tanulmány egyetlen területe, ahol nem változtak a nézetek –valószínűleg Viktória királynő óta- az a házimunka. Csak párok 23 százaléka osztja meg a házimunkát egyenlő arányban, több mint háromnegyedük esetében a nő az, aki a házimunkát végzi. A „nincs semmi baj azzal, ha egy nő dolgozik, mindaddig, amíg a házimunkát is elvégzi” nézeten valahogy sehogy sem akar fogni az idő vasfoga.
Krisztina O'Brien
