szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az idény végéig eltiltották Harri Ollit, a sorozatos botrányairól elhíresült fenegyereket, aki csapatban ezüstérmes lett vasárnap a sírepülő-világbajnokságon.

A 22 éves versenyző nem vett részt az obersdorfi vb után a válogatott záróünnepélyén, ehelyett berúgott és két nővel egyszerre szeretkezett, majd – még mindig részegen – társainak is eldicsekedett „hőstettével”. Ráadásul a szálláshelyére visszatérve újságírók előtt „faszfejnek” nevezte a szövetségi kapitányt.

„Elfogadhatatlan, hogy engedély nélkül eltávozott a hotelből, majd ittasan nyilatkozott a médiának” – indokolta a döntést Ilkka Tiilikainen, a síszövetség alelnöke. A finn sajtó máris az új Matti Nykänennek nevezte Ollit, a jelenleg 44 éves olimpiai és világbajnok klasszis tudniillik korábban ugyancsak bőven adott témát botrányaival a bulvárlapoknak.

Shake

Kutyaparadicsom a reptereken

A repülőterek ma már mindenhol kínálnak magas színvonalú állatbarát szolgáltatásokat, amelyek fajtái a luxus ketrectől a csont formájú medencéig és a magán kutyaparkig terjednek.

MTI Itthon

Részegek forradalma: tudatosan támadtak a rendőrökre

Tizenkilenc ember sérült meg hétfő este, a Budapesten történt utcai rendbontásokban, amelyek miatt összesen húsz embert állítottak elő - közölte kedd reggeli sajtóértekezletén Bencze József országos rendőrfőkapitány. A rendőrség szerint a "tüntetők" fele ittas volt.

Hét nap

Részeges űrhajósok

Legalább két amerikai űrhajós közvetlenül a küldetés kezdete előtt ittasan jelent meg, mégis alkalmasnak minősítették...

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

„Kerülje el Magyarországot” – üzente Lázár János a távozó amerikai nagykövetnek Rogán kitiltása miatt

„Kerülje el Magyarországot” – üzente Lázár János a távozó amerikai nagykövetnek Rogán kitiltása miatt