Az emberek egyre dühösebbek, és a stresszesebb szituációk mostanában hamarabb végződnek fizikai bántalmazással. Az angol The Times napilap szerint minden húsz emberből egynek akadt már ölre menő vitája a szomszédjával, minden negyedik gépkocsivezetőnek volt már része útmenti verekedésben és a repülőgépen történő atrocitások is 400 százalékkal emelkedtek 1997 óta. Nem csoda hát, hogy a munkahelyi távolmaradás okaként a stressz átvette a vezető szerepet a megfázástól. A düh az emberi faj természetes reakciója a stresszre, ám fizikai megjelenési formái és az agresszió már kevésbé egészségesek. Az emberek pedig egyre sűrűbben erőszakoskodnak, annak ellenére, hogy egyre gazdagabbak, egyre többet nyaralnak és egyre kényelmesebb az életük.

Természetesen több tucat teória van arra, hogy a társadalom miért lesz egyre ingerültebb. Az egyik széles körben osztott nézet, hogy a gyors életvitel, amelyet a 21. században folytatunk, idő előtt stresszessé teszi az embereket, akik emiatt nem bírják elviselni, ha valami vagy valaki feltartja, hátráltatja őket és vesztegeti az amúgy is kevésnek bizonyuló időt. A munkahelyek elvárásai egyre nőnek a dolgozókkal szemben, egy ember napi 8-10 órát tölt nyomás alatt, emiatt állandó bizonytalanságban van, és az egymás közötti verseny is fokozódik, ami teljesítményorientált szemléletre sarkallja az egyént.

Dr. Michael Sinclair londoni pszichológus, aki dühterápiára specializálódott, azon a véleményen van, hogy azok az emberek, akik agresszíven túlreagálnak egy hétköznapi szituációt, általában komoly önbizalomhiánnyal küzdenek. „A normális reakció a lökdösődésre annyi lenne, hogy megjegyezzük magunkban: bunkó dolog az ilyesmi és elfelejtjük a szituációt. Csakhogy az alacsony önbizalmú emberek minden szituációt a már amúgy is törékeny egójuk ellen irányuló akciónak tekintenek, így tehát az ilyen ember ezt felnagyítva éli meg bizonytalanságai miatt” - mondja Sinclair a The Times-nak.

És hogy a bizonytalanságnak mekkora szerepe van az agresszióban, azt dr. Sinclair szerint a legjobban akkor érzékelhetjük, amikor gazdasági krízis vagy recesszió van. A dühös emberek és az atrocitások száma olyankor hirtelen megnő, hiszen a bizonytalan jövő, az elbocsátások és a felvett kölcsönök miatti aggodalom egy érzékeny és törékeny idegzetű embert állandóan borotvaélen tarthat, könnyen átbillenthet a határvonalon. A szakértők szerint a 60-as, 70-es években az emberek otthonuk falai között, háziasított formában vezették le a dühüket, ám manapság ezzel sokan kifelé fordulnak.

Amikor az ember megfélemlítve érzi magát, testében fizikai és pszichikai változások mennek végbe. A szív felgyorsul, a vérnyomás emelkedik, a feszültség az adrenalinszinttel együtt megnő, ahogy a test felkészül az akcióra. Az elme bizonyos fokú csőlátásba zuhan, a félelem okára koncentrál és elveszti azt a képességét, hogy a szituációt teljességében értékelje. Ennek ellenére a szocializálódás során tanult eszközöknek az emberek többségét meg kellene gátolniuk abban, hogy dühük fizikai aktusba torkolljon. Csakhogy ez nem így van, az agresszív szituációk száma egyre nő, s ez még inkább elmossa a bediegződött gátlást, mintegy „szociális engedélyt” ad az agresszióra.

Mindez persze nem jelenti azért azt, hogy mindenki két lábon járó kézigránát, amely csak az alkalomra vár, hogy robbanjon, csupán azt, hogy egyre több az olyan ember, aki nem tudja a dühöt kiváltó szituációkat megfelelően kezelni.

A British Association of Anger Management ezért hatpontos akciótervet készített, amely segítség lehet abban, hogy a stresszes szituációt a megfelelő módon kezelhessünk.

1. Gondolkozzunk, mielőtt cselekszünk, próbáljuk elménket a teljes szituációra összpontosítani, vegyük számításba reakciónk lehetséges következményeit.
2. Teljesen normális dolog, ha valaki más véleménnyel van valamiről, a vélemények nem tények, hanem a mi szubjektív gondolataink.
3. Tanuljuk meg meghallgatni a másikat, figyeljünk alaposan oda arra, amit mond, figyeljük a másik személy testbeszédét is. Próbáljunk a konfliktushelyzetben konkretizálni, a tényeket elvonatkoztatni a véleményektől, tartsuk a szívünket is nyitva.
4. Használjuk a barátainkat, bizalmasainkat, meséljünk nekik a minket kiborító helyzetekről; ha megszellőztetjük az érzéseinket, kevésbé veszítjük el a fejünket.
5. Írjunk naplót. Ha kiírjuk magunkból a problémát, az talán az egyik legjobb módja annak, hogy a frusztrációt levezessük. Írjuk le, mi történt, hogyan éreztük magunkat és a véleményünket. Ha később újraolvasunk egy szituációt, sokkal tisztábban láthatjuk a történteket.
6. Nem kell mindent magunkra vennünk. Ne higgyük, hogy minden, amit más mond vagy tesz, az rólunk szól. Ha immunizáljuk magunkat mások véleményével, viselkedésével és cselekedeteivel szemben, megszabadíthatjuk magunkat a stresszes helyzetektől.

A tervvel az angol közvélemény egyes tagjai szerint csak az a probléma, hogy a tünetek enyhítésére készült, nem a kór megfékezésére. Ráadásul akik időt szakítanak arra, hogy az ilyesfajta tanácsokat elolvassák, nem azok, akik verekedést kezdeményeznek azért, mert valaki eléjük áll az áruházi pénztárhoz vezető sorban.

Krisztina O'Brien