Joanne Massey 35 éves és az 1950-es években él az angliai Staffordban. A kor stílusában épült és berendezett otthonában ketten laknak a férjével, Kevinnel (42), aki grafikus tervezőként dolgozik. Joanne főállású feleség. „Semmit nem szeretek jobban, mint köténykébe bújni és süteményt sütni Kevinnek, az én 50-es évek divatját követő konyhámban. Felteszek valami könnyű Frank Sinatra nótát, és belemerülök az én kis fantáziavilágomba. Kevin a kenyérkereső védelmezőm, én pedig a szíve hölgye. 13 éve vagyunk boldog házasok, mert mind a ketten tudjuk, mi a szerepünk a családban. Köztünk nincsen veszekedés és csatározás, mint a mai házasságok többségében” - meséli Joanne, aki ha meglát valamit egy kirakatban, elvárja, hogy a férje meglepje vele, és a 43 éves Ford Anglia kocsijukat még sohasem tankolta meg, mondván, az nem hölgynek való munka.
„Nincs abban semmi rossz, ha imádják és kényeztetik az embert” - mondja Joanne és ő sem tesz másként a férjével, akit minden nap makulátlan tisztaságú lakás, és frissen bodorított hajú, vidám feleség vár, meleg vacsorával, mert Kevin hazaérkezése a munkából a nap fénypontja. Joanne English Rose konyhája eredeti 50-es évekbeli, a pulton ugyancsak korabeli Kenwood mixer álldogál, a telefon is retro, rózsaszín bakelit. A lakás szőnyegei megrendelésre készültek az 50-es évek geometrikus mintáival, Joanne pedig úgy néz ki, mintha most lépett volna ki a korszak egyik filmjéből. Legtöbbször fehér blúzban, szűk szoknyában, vastag övvel a derekán mutatkozik, kesztyűvel a kezén, de a hétvégékre elegáns antik ruhákba bújik.
Kevin az egyetlen az irodában, aki házi sütit és házi lekvárt visz ebédre, ami miatt a kollégái állandóan piszkálják a férfit, de Joanne szerint csak féltékenyek, mert Kevint egy csinos feleség kényezteti. A férfi a munkahelyén „modern” ruhát visel, hogy ne cikizzék, de a a hétvégén ő is öltönybe és kalapba bújik. „Mi nyíltan vállaljuk, hogy visszavonultunk a XXI. századtól. Ha arra gondolok, hogy mi történik manapság a világban, az a sok erőszak, kapzsiság és anyagiasság taszító.” Joanne emiatt gyereket sem szeretne. „Egyikünk sem iszik, a társasági életünk abból áll, hogy hasonló gondolkodású emberekkel teázunk vagy vacsorázunk. Megpróbálunk egyáltalán nem érintkezni a való világgal, az élelmiszer vásárlás totális kín, és a tényt, hogy Tony Blair már nem a miniszterelnökünk, csak a minap fedeztem fel, mert nem olvasok újságokat” - folytatja Joanne, aki azt azért bevallja, hogy az egyik retro szekrényben egy színes televízió lakozik, amin csak Mrs. Marple-t, Poirot-t és az 50-es évekhez kapcsolódó programokat néznek. Arról, hogy ezeket a programokat csak kábelen lehet fogni, a nő mélyen hallgat, mint ahogy arról sem nyilatkozik, vajon mit szólna, ha egy 50-es évekbeli fogfúró géppel kezelnék a fogászaton.
Debbie Cleulow Joanne-hoz hasonlóan gondolkozik. A 34 éves hölgy egy Upper Tean nevű kisvárosban lakik, Staffordshire megyében, férjével, Martinnal (38), aki építőipari vállalkozó. A pár a 40-es évek nagy rajongója. Debbietől a korra jellemző prűdség sem áll távol, és amíg ő nyakig zárt, antik, masnis darabokat visel, és soha nem hagyná el a házat kalap és kesztyű nélkül, a mai lányokat mélységesen lenézi, amiért ledérek.
„Sok nő viccelődik azzal, hogy egész napom azzal telik, hogy az otthonunkat a lehető legkellemesebbé tegyem Martin számára, aki keményen dolgozik. Én élvezem a sütést és a varrást, és úgy gondolom, hogy a mai nők elvesztették a szerepüket. Az ártatlanság kora rég a múlté és ez nagyon nagy kár. Amikor Ava Gardner filmeket nézek, mindig sajnálattal gondolok az elveszett időkre, és arra, hogy a mai társadalom mennyi mindent veszít” - mondja Debbie, aki nagy Ava Gardner rajongó, de azt nem ecseteli, hogy min nézi a színésznő filmjeit. Meglehet, hogy a nagyszülőktől örökölt antik szekrénysor DVD lejátszót takar? Arról nem is beszélve, hogy maga Ava Gardner sosem élt olyan életet, mint amit Debbie annyira bálványoz a filmek alapján.
Csak úgy mint Joanne-nak, Debbie-nek is az a véleménye, hogy a házassága azért boldog, mert mind a ketten tudják, hogy mi a feladatuk, ő csinálja az összes takarítást, főzést, mosást, Martin pedig felszereli a polcokat, kicseréli a villanykörtét és karbantartja a több mint hatvan éves antik autójukat.
Debbie is éveket töltött azzal, hogy a lakásuk teljes egészében a negyvenes évek hangulatát idézze. Sokat kutatott retro bútorok után (vajon hogy teszi ezt, ha nem olvas újságot és számítógépet sem használ?) és folyamatosan azon van, hogy a modern világ összes elemét lecserélje maguk körül. Debbie ugyanúgy egy öreg bakelit telefonról tárcsáz és a 40-es évekbeli étkészletét a nagyszülőktől kapta, akik egy antik boltban akadtak a darabokra.
Debbie 17 éves volt amikor Martinal találkozott, akinek a 40-es évek utáni rajongása teljesen átragadt a lányra. Martin volt az egyetlen férfi az életében, és hosszú távolságtartó udvarlás előzte meg a házaságukat. Debbie, aki saját bevallása szerint azért szereti a negyvenes éveket, mert az emberek barátságosabbak voltak és a szomszédok foglalkoztak egymással, nem ismeri a körülötte lakókat, és nem barátkozik senkivel, aki nem osztja a negyvenes évek utáni rajongását. A nő megszokta, hogy ruhái miatt kacagnak rajta az utcán, és hogy a környezete hibbantnak tartja. Ez azonban egyáltalán nem érdekli, csak az, hogy Martin életét boldoggá tegye, aki persze, csakúgy, mint Joanne férje, Kevin, imád takaros otthonába hazatérni, ahol egy csinos feleség várja. Debbie azért bevallja, hogy esetenként élvezi a modern technológiát, és a modern egészségügyi szolgáltatások széles skáláját használja, ám így is boldogabb a negyvenes évek szemlélete szerint, mert az élet akkor még sokkal egyszerűbb volt.
Ez a radikális menekülés bizonyára nem olcsó dolog és pont ez a dolog iróniája. Hiszen ezek a házaspárok, a régi idők kényelmét pontosan azon nyerik meg, amelytől olyan gondosan elzárkóznak. Sem Debbie, sem Joanne nem lehetne háztartásbeli, ha a férjük nem dolgozna keményen az „anyagias világban”, és ha nem vennék igénybe a modern technológia vívmányait.
Krisztina O'Brien
