Tetszett a cikk?

Bár hivatalos indoklást még nem jelentettek be, a világ egy emberként találgat, vajon mitől ment tönkre az oly hosszú időn át ideálisnak látszó Ciccione-Ritchie házasság? A brit bulvársajtó már elő is állt egy elmélettel.

Amikor Madonna és Guy Ritchie összeházasodtak 2002-ben, többen azt állították, hogy a dolog nem tarthat sokáig. Nem a korkülönbséget hozták fel indokként, sokkal inkább a kulturális különbözőséget, az eltérő amerikai-brit neveltetést, a szakmai féltékenységet és a popsztár keménységét, amelyet egyetlen férfi sem viselhet el tartósan. A baljóslatú kritikák ellenére a házasság kívülről jól működőnek tűnt, a felek pedig boldognak és elégedettnek.

Kirakat. Mi van a háttérben?
© AP
Az első híresztelések a válásról az afrikai kisfiú örökbefogadásánál keltek szárnyra, állítólag Ritchie már akkor túlzásnak tartotta felesége ragaszkodását a fekete kisfiúhoz, különös tekintettel a felmerült nemzetközi jogi problémákra. A bulvársajtót akkor sikerült elcsitítani és a házassági reality műsor tovább folytatódott.

Idén nyáron azonban már komolyan emlegették, hogy tényleg válás lesz, mégpedig egy amerikai sportoló miatt, akinek felesége be is adta a válópert. Madonnáék azonban ragaszkodtak hozzá, hogy náluk minden rendben van, boldogabbak nem is lehetnének. A popdíva még egy új lemezt is kiadott, koncertturnéra indult, de külseje egyre több embert aggasztott, szinte áttetszővé fogyott a nagy edzésben. Madonna az 50. születésnapján mosolyogva fogadta az ünnepi jókívánságokat.

A szinte hetek óta folyamatosan a válásukat emlegető bulvársajtót ehhez képest meglepetésként érte, amikor az énekesnő szóvivője bejelentette, hogy a hír igaz, Madonna és Ritchie útjai elválnak, majd a páros iránti tiszteletet kért a médiától. A nem zörög a haraszt-mondás valószínűleg nem hiába hangzott el többször is, hiszen látványosan semmi különös nem történt az elmúlt héten, egy folyamat vége lehet a házasság felbomlásának elismerése. Egy olyan folyamaté, amely egy, a brit Sun-nak nyilatkozó névtelen jóbarát szerint már három éve elkezdődött, mégpedig egy ló miatt.

Madonna ugyanis a 47. születésnapja körül egy nem túl súlyos, de annál fájdalmasabb balesetet szenvedett lovaglás közben. A díva eltörte négy bordáját, a kulcscsontját, a lapockáját és az egyik ujját is, a férje ennek ellenére meglepően nyugodt maradt, nem csinált nagy ügyet a balesetből. Ahogy Ritchie annak idején a sajtónak nyilatkozta, tudta, hogy nincs miért aggódnia, hiszen felesége “túl kemény” ahhoz, hogy meghaljon, pedig Madonna szerint ez volt élete legfájdalmasabb élménye. Az énekesnő állítólag azóta sem tudta megbocsátani a támogatás hiányát, ennél sokkal többet várt a férjétől érzelmileg. Ritchie hozzáállását túlságosan is “angolosnak” érezte és sértette, hogy a sérülései ellenére nem kapott elég gondoskodást, törődést attól, akit korábban a lelki társának tartott.
 
A hírességek kapcsolata a végére eléggé elmérgesedhetett, legalábbis a válás bejelentése óta Madonna tettei és szavai többször is erre engedtek utalni. A világ egyik leggazdagabb nőjének tartott énekesnő a legjobb ügyvédet fogadta fel jogi képviseletére, amire pusztán a tények alapján szüksége is lehet, hiszen a házaspárnak nincsen házassági szerződése, így Ritchie elvileg jogosult lehet Madonna vagyonának jelentős részére, bár a rendező állítólag azt mondta barátainak, hogy egy fillért sem akar a pénzből. Aztán Madonna legutóbbi koncertjén az egyik dal előtt, amely egy tönkrement szerelemről szól, a számot az “érzelmileg visszamaradottaknak” küldte és azt mondta, ő ismer ilyen embert.

A tünetek alapján tehát nagyon úgy tűnik, hogy igazuk volt azoknak, akik kulturális különbségeket emlegettek és Madonna keménységét hozták fel problémaként, bár végül pont a férj bizonyult túl hűvösnek és egy ló is kellett hozzá, hogy mindez nyilvánvalóvá váljon.

KM
MTI Kult

Madonna a Hennes and Mauritznak tervez

Madonna egy egész ruha és kiegészítő-kollekciót tervez az egyik nálunk is ismert nagy svéd divatcégnek, s a tervek alapján készülő ruhákat 2007 márciusában mutatják be.

MTI Shake

Romokban Madonna házassága?

A News of the World, a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap forrásai szerint a Nagy-Britanniában élő amerikai énekesnő és Ritchie válását már csak "valamilyen csoda" akadályozhatja meg.

hvg.hu Shake

Madonna keres a legtöbbet

Nemhiába hívják még mindig „material girl”-nek, azaz anyagias lánynak, Madonna elsőként végzett a Forbes magazin legjobban kereső női zenészek listáján, amelyet most először készítettek el.

MTI Shake

Madonna férje filmre írja saját képregényét

Guy Ritchie brit filmes, akit sokan elsősorban a nála 10 évvel idősebb popsztár, Madonna férjeként ismernek, a Warner Bros filmstúdióval együttműködve filmre írja Game Keeper című képregényét.

Ez történt: Kivették a traffipaxok jelzését a Google Térképből

Ez történt: Kivették a traffipaxok jelzését a Google Térképből

Szabad ember, hegedűvel – a komolyzene világsztárjára, Pauk Györgyre emlékezünk

Szabad ember, hegedűvel – a komolyzene világsztárjára, Pauk Györgyre emlékezünk

Hatékonyabb, jobb és nagyobb hulladékudvar-hálózat

Hatékonyabb, jobb és nagyobb hulladékudvar-hálózat

Már egészségbiztosítás és nyugdíj is jár a prostituáltaknak Belgiumban

Már egészségbiztosítás és nyugdíj is jár a prostituáltaknak Belgiumban