Miközben Agatha Christie elképesztő mennyiségű titokzatos történettel és bűnnel látta el a világot könyvein keresztül, saját magáról keveset osztott meg a világgal, így hát az olvasókat és médiát mindig is izgatta a szerző magánélete. Az érdeklődés részben Christie válása utáni hirtelen és soha meg nem magyarázott eltűnésének köszönhető. Az írónő valószínűleg idegösszeomlást kapott, amikor férje váratlanul bejelentette, hogy elhagyja, nem sokkal Christie édesanyjának halála után, bár ez a magyarázat sokakat nem elégített ki.

Nos, akik szenzációra vágynak, azok számára bizony csalódás lesz a Partvonal kiadónál nemrég megjelent Agatha Christie önéletrajz, mert abban bizony semmi, de semmi rejtélyes nincs, arról a bizonyos eltűnésről az író egyáltalán nem is beszél, csak az előzményekről. Az Életem ettől függetlenül nagyon érdekes olvasmány, amely egyáltalán nem csak a krimi rajongóknak tartogat újdonságokat. Agatha Christie ugyanis elég sokáig és megfelelő időben élt ahhoz, hogy jelentős történelmi események tanúja legyen és megfigyelőképessége a háborúk alatt és utazásai közben sem hagyta cserben.

Az írónő életét követve tanúi lehetünk a világot érintő változásoknak, azok társadalmi hatásának és a személyes hangvételnek köszönhetően azt is megtudhatjuk, hogyan élték meg mindezt az emberek. A gyakran feltűnő történelmi dátumok, helyszínek és személynevek jelentőségének megértésében egyébként nagy segítségére van az olvasónak a szokatlanul lelkiismeretesen és részletesen összeállított jegyzet a könyv végén, amit még egy publikációs lista is követ, hálás szívvel gondoltunk a kiadóra és a hozzáértő szerkesztőre. Ahogy annak is örültünk, hogy a vaskos könyvet nem kényszerítették keményfedél alá és figyelemfelkeltő, csillogó borítóba, hanem megmaradtak a kényelmes puhakötésnél és az elegáns címlapnál. A fordítás is jól sikerült, hitelesen adja vissza Christie egyszerű és közvetlen stílusát, amellyel elmeséli a történéseket, és amely fontos része az összképnek.

A szerző igyekszik őszinte lenni, de egyáltalán nem mond el mindent magáról, nincsenek leleplezések, pletykák, hatalmas fordulatok, azt is mondhatnánk, ha nem történne olyan sok minden abban a 75 évben, hogy “semmi különös”. Mert Agatha Christie ízig-vérig visszafogott, angol úrinő maradt egész életében, annak ellenére, hogy ennyire szokatlan dologgal kereste a kenyerét. És ez az “úrinőség” az, amitől mégis kicsit ambivalenssé vált számunkra az egyébként régóta várt és végig érdekfeszítő könyv.

Mert Christie sajnos valójában nem képes túllépni a belétáplált elvárásokon és saját társadalmi osztályának elavult szabályain. Tagadhatatlanul már az is nagy eredmény, hogy képes volt nőként önálló hivatást találni és azt felvállalni, bátor dolog volt egyedül utazgatni, amikor erre volt szüksége és okos döntés volt elfogadni egy nála 14 évvel fiatalabb férfi házassági ajánlatát, akivel életük végéig boldoggá tették egymást. A Max-szal zajló szerelmi története talán az egyik legkedvesebb része a könyvnek. De mintha a valódi bölcsesség nem jellemezte volna Agatha Christie-t, még élete végén sem. Kicsit sarkosan fogalmazva: szerinte a női emancipáció butaság, hiszen a viktoriánus hölgyek oly ügyesen elértek mindent azzal, hogy gyengének tettették magukat. A szolgákra szükség volt és jól érezték magukat szolgaként, valamint a gyerekeknek csak árt, ha túl sok lehetőséget és dicséretet kapnak. Furcsa és csalódást keltő ennyire vaknak látni az egyértelműségekre egy igen jó elemzőnek tartott elmét. Főként, amikor némelyik gondolatának ő maga és számos társa az eleven cáfolata. Agatha Christie azonban ettől függetlenül a krimi királynője marad, a huszadik század egyik legtermékenyebb írója, aki már életében legendává vált, mi pedig az ő rajongói élethosszig.

KM