Tetszett a cikk?

“Pedig bekentem magam” - szoktuk mondogatni, de vízparton és hegyvidéken a napvédelmet sokkal komolyabban kell venni, mint azt legtöbbünk gondolja. A városi napvédő krémek után most a nyaraláshoz alkalmas napozószereket teszteltük. Megmondjuk, mit pakoljon a család minden tagjának.

Akármilyen terhesnek is érezzük a folytonos kenegetést, ha nyaralni megyünk, nem úszhatjuk meg a napvédelmet, sőt, ahogy előző, városi napvédőket tesztelő cikkünkben írtuk, a mindennapi életben sem hanyagolhatjuk el ezt a feladatot. Remélhetőleg mindenki elhiszi már, vagy esetleg saját bőrén tapasztalta meg, víz mellett vagy hegyvidéken milyen ereje van a napnak. Lehet, hogy reggel úgy tűnik, felhős lesz az ég, de akkor sem szabad elindulni egy egész napos kirándulásra vagy bringatúrára kalap-sapka és megfelelő napozószer nélkül. A leégésnek évekre szóló következményei lehetnek, korai ráncok, napfoltok és akár rák formájában is. A családi nyaralás során többfajta elvárásnak kell megfelelnie a napvédő termékeknek: teszteltünk jó néhány márkát, és kiderítettük, melyik-mire és kinek jó. Ismét kategóriákat alkottunk, hogy

© Stiller Ákos
egyszerűbb legyen az áttekintés és a választás. Természetesen ezúttal is muszáj hangsúlyozni, hogy még a legjobb, legmagasabb faktorú napvédő használata mellett sem okos dolog 11 és 15 óra között a napon tartózkodni, főleg nem a vízben, gyerekeknek meg szinte tilos. Nem mintha velünk még nem fordult volna elő, de a cél, hogy kerüljük ezt az időszakot. A krémeket remekül kiegészítik a kalapok-sapkák, a strandra fel lehet venni a leghatalmasabb karimájú fejfedőt is nyugodtan, ahogy a könnyű pamut ruhadarabok és a kifejezetten fürdéshez készült védőruhák is megoldást jelenthetnek.

Arcra, kényes bőrre

© La Roche-Posay
Létezik számos olyan krém, amely valóban alkalmas a család minden tagjának minden testrészére, különösen igaz ez a gyerekeknek készült napvédő krémek egy részére. Ennek ellenére akadnak olyanok, akik az arcukon magasabb faktorú védelemre, jobb textúrára vagy kevesbé veszélyes vegyi anyagokra vágynak, mert annyira érzékeny a bőrük. Ebben a kategóriában kénytelenek vagyunk ismételni magunkat, hiszen előző cikkünk számos terméke illik ide a táskában tartható, sürgősségi termékek közül, mivel ezek egy része kifejezetten arcápoláshoz készült.

Bioderma 50+ –Pár éve szinte a szőnyeg alatt, hang nélkül kúszott be a márka a piacra, de aki színtelen, szagtalan, kevéssé allergén termékre vágyott, az így is megtalálta. Most már gyógyszertárakban általánosan kapható és mélyen ajánljuk az érzékeny bőrűeknek és a bió hívőknek. Meglepően könnyű krém, tesztelőink közül még a legkényesebbek ízlését is kielégítette.

Nivea Sun Children's Pocket Size 50 – Fizikai szűrős termék, ami azt jelenti, hogy nem a bőrbe szívódva, kémiai úton véd a napsugárzástól, hanem a bőr felszínén mondhatni, visszatükrözi a napsütést, ezért sokak számára szimpatikusabb megoldást jelent, néhány bőrtípus jobban tűri, mint a kémiai szűrőket – ezért is ajánlják gyerekeknek. Nagyon jól kenhető, kevéssé zsíros, remekül beszívódik.

Nivea Sun Anti-Age 30 – A szimpla napvédelem mellett más, öregedést késleltető adalékokat is tartalmaz, amitől arcra kifejezetten ajánlott a használata. Ahogy már korábban is mondtuk, nekünk túl erős az illata és alkoholos, ami az erre érzékenyeknél gondot jelenthet, de jól kenhető, nem zsíros, kellemes állagú.


Clinique face cream SPF 40 – Csak idézni tudjuk előző cikkünket: Az illatmentes krémek között az egyik legjobb, picit talán lehetne kevésbé zsíros, de jól kenhető és ez is ideális méret táskába. Az összetevői listája
igen érdekes, a shea vaj mellett rozmaringot is tartalmaz, szerettük. Akinek a 40 sok vagy kevés, alacsonyabb és magasabb faktorral is megveheti a terméket.
 

Sun Dance Med 25 – Illatmentes, érzékeny bőrűek is használhatják. Szintén fizikai szűrős, kissé ragadós közvetlenül a felkenéskor, de aztán beszívódik.

Sun Dance DNA Protect 30 – Remek napvédőkrém arcra, nekünk már tavaly is tetszett. Egy picit ragadós, de jól kenhető, enyhe illatú, szintén fizikai szűrős.

Daylong Actinica – A napallergiásoknak és a pigmenthiányásoknak tényleg extra védelemre van szükségük, ezt ígéri ez a termék. Ennek ellenére nem nehéz, nem zsíros, mégis tartós bevonatot képez, ahogy a márka többi krémje is, csak dicsérni tudjuk.

Vichy 50+ stift – Kényes helyekre, hegekre jó megoldás, de a már kialakult napfoltokat is érdemes jobban védeni, mint a bőrfelület többi részét, ezekre a feladatokra kiváló a stiftes változat és a textúra is.

Általános

Ha a nyaralásra nem viszünk gyereket, túlságosan érzékeny bőrű partnert, elegendő lehet egyetlen általános célú napvédő krém, amit mindenki használhat.
Daylong 50+ - A leírás szerint elég egy nap egyszer használni, nem számít, mennyit izzadunk, fürdünk, homokozunk. Bevalljuk, hogy általában komoly fenntartásokkal viszonyulunk az ilyen állításokhoz, akármilyen liposzómás, beépülős csodakrémről van szó. A tapasztalat azt mutatja, hogy déli verőfényben, a Balatonban fürödve még a Daylong sem véd meg, de ezt nem kívánjuk a szemükre hányni, csak magunkra haragudhattunk. Viszont az egész napos úszótáborban remekül vizsgázott a termék, tökéletesen elégedettek voltunk az eredménnyel. Ráadásul nem zsíros, nem tömíti el a pórusokat, kellemes az illata.
La Roche-Posay Anthelios 50+ - A magas faktorú krémek közül az egyik legkellemesebb viselet,   szinte alig érezni és nagyon könnyen eloszlatható. Pumpás szórófejjel is kapható, hogy még egyszerűbb legyen a használata, illatmentes és remekül véd, egy hetes olaszországi tesztelésünk során remeknak találtuk. Egész napos használat esetén feltétlenül újra kell kenni legalább egyszer.
Ambre Solaire Light & Silky 30 – Az előző tesztnél is a kedvenceink közé tartozott, tökéletes választás,  nagyon jól kenhető, finom az illata, nem zsíros és jó a csomagolása.


A cikk a gyerekeknek szóló termékekkel folytatódik (Oldaltörés)

Gyerekeknek

© La Roche-Posay
Az egészen pici babákat a legjobb egyáltalán nem vinni közvetlen napra, bár nyilván egy hat hónap feletti gyereket már nehéz távoltartani a víztől. A kisebbeknek a fizikai szűrős krémeket szokták javasolni, amelyek a bőr felületén képeznek védőréteget, a nagyobbaknak pedig minél magasabb faktort és gyakori krémezést ajánlanak a szakértők. Érdemes komolyan venni, pont nemrég láttunk egy olyan kisbabát, akinek egyik karja véletlenül kilógott a ruhából és rövid idő alatt vörösre égett, egészen más a gyerekbőr tűrőképessége, mint a felnőtteké.
Vichy Capital Soleil Children 30 – Korábban már lelkendeztünk ezért a krémért, az egész család számára megfelelőnek tartjuk. Mivel spray változat, rendkívül könnyen és gyorsan eloszlatható, alaposan felgyorsítja a kenési folyamatot. Nem zsíros, enyhe illatú, víz és izzadásgátló, fotostabil.
Daylong Kid 30 – Mivel a márka ez a terméke egy csöppet ragadósra sikerült, ezért kifejezetten vízpartra ajánljuk, ahol a vízálló réteg jól jön az egész napos fürdőzés során.
Sun Dance Kid – Régóta ismerjük és kedveljük a DM saját márkás napvédő krémét gyerekeknek, megállta a helyét a versenyben. Fizikai szűrős, sűrű, tapadós, de nem nagyon zsíros – ideális vízpartra.
Nivea Sun Children's 50 – Ebből a krémből az aprócska méretű, zsebbe való változat járt nálunk, ami nyaraláshoz édeskevés, úgyhogy javasoljuk nagyobb kiszerelés vásárlását. Ahhoz képest, hogy fizikai szűrős, kiválóan kenhető, enyhén zsíros. Enyhe az illata, kellemes érzés a bőrön.
Daylong Baby 30 – Bár a gyártó egy év alatti kicsiknek ajánlja, aki nem szereti a kémiai szűrőket, azok számára ideális megoldás nagyobb utódok esetében is. Jól kenhető, csak picit ragad nagy melegben.
Garnier Ambre Solaire Kids 30 – Kétféle kupakkal kapható, sima kenegetőssel vagy szórófejessel és ezúttal kivételesen támogatjuk a színezék használatot, Mivel a krém zöld, ezért jól ellenőrizhető, mennyire van bekenve a gyermek. Könnyű, jól oszlatható krém, enyhe illattal.
La Roche-Posay Antelios 50+ gyerekeknek – Ez a termék a mérete miatt remek lett volna városi használatra is, viszont mivel picit zsíros, ezért inkább vízpartra ajánljuk. Tapadós, úgyhogy gyerekeknek önálló használatra nem a legjobb, ezt tapasztalatból mondjuk, viszont megerősített védelmet nyújt víz, homok és izzadás esetére. Alkoholos, erre az érzékeny bőrűek figyeljenek.

Férfiak, sport

Nyaralás közben is jól jön néha egy olyan krém, ami alatt kevésbé izzadunk meg, mégis megfelelő védelmet nyújt. Az, hogy elég felspriccelni, kenegetni nem is kell, már csak hab a tortán.
Ambre Solaire Clear Protect 20-30 – Szárazföldi mozgáshoz tökéletes, igaz, homokban nem teszteltük, de azon kívül remekül vizsgázott, minden, egyébként ellenálló tesztalanyunk hajlandó volt a rendszeres használatára, alig érezni a bőrön.
Nivea Invisible 20 – Szárazabb bőrűeknek ajánlott, mivel picit olajosabb, mint a többi hasonló termék, viszont alkoholos ezért hűsítő érzést nyújt. Nekünk kicsit erős az illata.
Hasonló termékkel több gyártó is jelentkezett, érdemes a nyári kollekcióba valamelyiket mindenképpen beválasztani, mert nem csak a férfiak vehetik jó hasznát.

Utókezelés
Ha mégis megpörkölődik valamelyik testrészünk, számos módszer áll rendelkezésünkre, hogy segítsük a bőr regenerálódását. Az évek során kipróbáltuk már a telföl-joghurt-kefír hármast, dekoltázsra a szemránckrémes pakolás is hatásos volt, az oliva olaj pedig rövid idő alatt látványos változást hozott. Mostani tesztünkben a Daylong napozás utáni termékét használtuk egy gondatlanságból bekövetkezett olaszországi égés kezelésére. Ugyan nincs összehasonlítási alap, mivel a teljes sérült felületet bekentük, de másnapra elmúlt a fájdalom és a pirosság. Akinek fontos a barnaság, azok számára pedig a Nivea színmegtartó ápolója lehet a megoldás.

KM

A magyarellenes patrióta szuverenisták erősödtek, de nem győztek Romániában

A magyarellenes patrióta szuverenisták erősödtek, de nem győztek Romániában

Jön az adóvisszatérítés-szezon, 150 ezer forint is visszajárhat

Jön az adóvisszatérítés-szezon, 150 ezer forint is visszajárhat

Daniel Craig bezárkózott a házába, paranoiás lett az első Bond-filmje után

Daniel Craig bezárkózott a házába, paranoiás lett az első Bond-filmje után

Sokba kerülhet, ha valaki nyárigumival okoz télen balesetet

Sokba kerülhet, ha valaki nyárigumival okoz télen balesetet