szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Love magazin sokak által kritizált címlapja után most felkerültek az internetre a nyolc szupermodell sorozatai is, némelyikük alaposan levetkőzött. Lara Stone, a "kövér" sztár is mindent megmutatott szégyenkezés nélkül.

A múlt héten nagy vihart kavart a Love magazin címlapja, amelyen nyolc szupermodell volt látható ugyanabban a pózban, meztelenül, némi takarással a kényesebb helyeken. Sokan azért hördültek fel, mert milyen szépek, mások a lap főszerkesztőjének nyilatkozata miatt dühöngtek, amelyben azt állította, hogy a nyolc sztárlánnyal a női test különbözéségét kívánták illusztrálni. Mivel azonban a hölgyek méretei között, munkájukból adódóan minimális az eltérés, ezért olyan nagy különbséget mi sem találtunk közöttük.

A címlapfotók után most megérkeztek a netre a teljes sorozatok, amelyek jóval sokkolóbbak az eddig nyilvánosságra került képeknél. A nyolc lányból jó néhány ugyanis tökéletesen levetkőzött. Ez mondjuk Kate Moss vagy a kicsit szemérmesebb Naomi Campbell esetében semmi újdonságot sem jelent, hiszen csak az nem látta még a testük minden részletét, aki nem akarta. Az új generáció egyik fontos képviselőjére, Lara Stone-ra azonban eddig még nem volt jellemző a teljes kitárulkozás és a ő esetében akár terápiás vetkőzésről is szó lehet.

A cikk folytatását és a fotót ide kattintva érheti el, a life-style.hu oldalán.

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Késésekkel és járattörlésekkel küzdenek nagy európai repülőtereken a hó és jég miatt

Késésekkel és járattörlésekkel küzdenek nagy európai repülőtereken a hó és jég miatt

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint