szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Eladja az angliai Hertfordshire grófságban lévő, Beckhingham-palotának is nevezett luxusvilláját David és Victoria Beckham.

A Daily Mail című lap szerint a pár szóvivője megerősítette, hogy már fel is becsültették az ingatlan értékét. Beckhamék 1999-ben hárommillió euróért (mai árfolyamon: 854 millió forintért) vásárolták a villát. A drága átépítési munkálatoknak köszönhetően az ingatlan most mintegy 21 millió eurót ér. Tartozik hozzá két úszómedence, teniszpályák és egy saját stúdió. A kertben több pavilon - köztük egy márványpadlóval borított - is található.

A Beckham család három évvel ezelőtt költözött Los Angelesbe, amikor David az LA Galaxy labdarúgó-csapatához igazolt. A Beckingham-palotától azért válnak meg, mert sokba kerül a fenntartása. Az utóbbi hónapokban a személyzetet is csökkentették.

A család tulajdonában van még egy Beverly Hills-i villa, egy kis franciaországi kastély és egy dubaji luxusapartman is. Beckhamék persze semmi esetre sem akarnak brit otthon nélkül maradni, állítólag terveik szerint Londonban készülnek házat vásárolni ottani látogatásaik idejére.

„Bevett magyar szokás, hogy a hatalom minden válságnál megpróbálja visszatolni a konyhába a nőket”

„Bevett magyar szokás, hogy a hatalom minden válságnál megpróbálja visszatolni a konyhába a nőket”

„Dolgozunk, nincs megállás” - videón, milyen az, amikor egy orvosra 85 ezer beteg jut

„Dolgozunk, nincs megállás” - videón, milyen az, amikor egy orvosra 85 ezer beteg jut

Árulkodó fájlnevekkel szembesült, amikor a fideszes vezetés parkolási szerződéseit böngészte

Árulkodó fájlnevekkel szembesült, amikor a fideszes vezetés parkolási szerződéseit böngészte

Galla Miklós megszólalt a meztelenkedésről: „Élvezem és kívánom”

Galla Miklós megszólalt a meztelenkedésről: „Élvezem és kívánom”