Welcome to the Hotel California – bömböli az örökzöld Eagles-slágert két ötszáz wattos hangszóró reggel kilenckor egy észak-thaiföldi falu, Nong Bua templomudvarán. A régi buddhista templom felújításának háromnapos ünnepe kezdődik. Bent a szentélyben szerzetesek mormognak a mikrofonokba. Áldást mondanak az új ruhába bújtatott templomra és a bőkezű adományozókra. Kint az udvaron, a csontereklyék csúcsos sztúpái között csillogó terepjárók parkolnak. Gazdáik elegáns ruhában, felékszerezve vonulnak a templomhoz, kezükben csemegékkel megrakott, arany- és ezüstszínű áldozati kehely. Többen pénzfákat a magasba tartva három kört tesznek a templom körül, mielőtt adományukat kitűzik a szentély ajtajába. Nagy halomban gyűlik az étel, ragacsos rizs, húsok, halak, gyümölcsök, szószok, 7UP és narancsízű Mirinda. Három napig Nong Bua szerzeteseinek aranyéletük van.

„Hát templom ez?” – fakadt ki néhány napja a legolvasottabb napilap, a Thai Rat címoldalán egy kommentátor. A cikket illusztráló fénykép egy másik észak-thaiföldi város, Löj buddhista templomának szerzeteslakásait mutatta: vadonatúj luxusházikókat, tiszta, rendezett sorban, parkolójukban terepjárókkal. „Erre már a Buddhista Hivatal is azt mondja, hogy álljon meg a menet” – így a kommentár. Buddhista szerzetesnek lenni ugyanis lemondást jelent a földi javakról és vágyakról. Nem szabad világi zenét hallgatni, szórakozni, nagyokat enni, és a nők érintésétől is óvakodni kell. De mit gondol egy ifjú szerzetes, amikor feljebbvalói étteremben lakmároznak, sofőrrel vitetik magukat a templomavatóra, és éjjel-nappal diszkózenét hallgatnak?

A teljes cikekt elolvashatja a HVG e heti számába, illetve a hvg.hu hírportálon.