szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A The American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett jelentéshez hat olyan korábbi vizsgálat...

A The American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett jelentéshez hat olyan korábbi vizsgálat adatait elemezték, amelybe eredetileg összesen 170 ezer embert vontak be, a követési idő pedig akár 33 év is volt. "Az eredmények azt mutatták, hogy a napi 3 csészénél több szokásszerű kávéfogyasztás nem hozható kapcsolatba a magas vérnyomás emelkedett kockázatával azokhoz képest, akik átlagosan napi egynél kevesebb kávét ittak" - írta Liwei Chen, a Louisianai Állami Egyetem (New Orleans) közegészségügyi karának munkatársa. A résztvevők közül csak minden ötödiknél fejlődött ki magas vérnyomás, és a napi öt kávét ivók között sem volt nagyobb az arány. Még meglepőbb módon azoknak az embereknek, akik napi 1-3 csészényi kávét ittak, némiképp nagyobb volt a kockázatuk a magas vérnyomás kialakulására.

Egyes szakemberek szerint a kávé akkor növelheti a magas vérnyomás kockázatát, ha olyan sokat iszik valaki, amely már akadályozza éjszakai alvását, így krónikusan kialvatlan marad. 

Nagyon megy a luxus Közép-Ázsiában, Azerbajdzsánban nyitotta meg legnagyobb szalonját a Bugatti

Nagyon megy a luxus Közép-Ázsiában, Azerbajdzsánban nyitotta meg legnagyobb szalonját a Bugatti

Nagy Márton azt állítja, a vámháborúról a háttérben egyeztetnek Trumppal

Nagy Márton azt állítja, a vámháborúról a háttérben egyeztetnek Trumppal

Egy orosz drón elpusztította az elmenekült oroszbarát Janukovics volt ukrán elnök veteránautóit

Egy orosz drón elpusztította az elmenekült oroszbarát Janukovics volt ukrán elnök veteránautóit

Így kerültek padlóra a nyugdíjak az elmúlt tíz évben

Így kerültek padlóra a nyugdíjak az elmúlt tíz évben