Az angol The Independent egy nemrégiben megjelent cikke szerint egyre elterjedtebb az a nézet, miszerint a depresszió jó hatással van az életünkre. A lap – többek között – Marjorie Wallace-t, a SANE (depressziósokat segítő alapítvány) vezérigazgatóját említi, aki maga is szenvedett e betegségben, és azt állítja, hogy megerősödve, új emberként került ki a betegségből. Nem csak túlélte az állapotot, de megtapasztalta a depresszióval járó borzalmakat, és most jobban értékeli jelenlegi életét. Az Independent egy 2002-es Duke Egyetemen készített felmérést is idéz, eszerint azok a nők, akik depresszióban szenvednek, tovább élnek egészséges mentális állapotú társaiknál, hiszen a betegségük hatásainak köszönhetően elkerülik az ártalmas szituációkat.

A depresszió paradoxonáról, és a pozitív hatásokról tavaly a New York Times is írt egy kimerítő cikket. A cikk szerzője, Jonah Lehler, Charles Darwint  hozta fel példának, aki – önvallomásai szerint – súlyos depresszióban szenvedett, és a munkájába menekült a rémes érzések elől. Az író szerint a depresszió motiválta a tudóst, tehát pozitív hatással volt az életére és így a munkásságára. Lehler roppant érdekesnek találta, hogy Darwin betegsége komoly megmérettetést jelentett a saját evolúciós elméletére nézve, hiszen „ha a depresszió egy örökölhető betegség, akkor a természet óriási hibát követett el, hogy hagyta egy olyan betegség elterjedését, amely akadályozza a faj fenntartást, hiszen megöli a szexuális vágyat és öngyilkossághoz vezethet.” Lehler ezért alternatív megoldást kínál – amely összecseng az Independent pozitív szemléletével – szerinte a depressziót inkább úgy kell felfognunk, mint a szervezet adaptív válaszát a stresszre, vagy egy kellemetlen helyzetre; a betegség kiutat kínál az egyén szorult állapotából.

Visszatérve Darwinra – és arra a több tucat zsenire, akinek a depresszió a társa volt az élete során – a NYT cikkében idézett Andrews és Thomson tudós páros tanulmánya szerint a komplex, analitikusan gondolkodó elme vonzza inkább a szomorúságot és a melankóliát, ugyanakkor a depresszió ki is fejlesztheti ezeket a készségeket. „A betegség számadásra kényszerít minket” – mondja a tanulmány, hozzátéve, hogy az állapot így komoly probléma-megoldó hatással bír. Példának egy válás utáni állapotot hoz fel, amikor bánkódunk, és eltöprengünk az átélt helyzeteken, a hibás viselkedési mintákon, miközben újra megtanulunk egyedül élni, és megfogadjuk, hogy máskor, másként cselekszünk bizonyos dolgokban. A negatív érzések tehát előrelépést jelentenek.

Az Independent napilap még ennél is pozitívabb a cikkében, és egy meg nem nevezett holland tanulmányt idéz, amely szerint a depresszió nem csak az alkalmazkodásban segíthet, de a felvett új szokások miatt – például jógázni kezdünk, vagy figyelünk a táplálkozásra –, az emberek vitalitása, lelki egészsége, szociális tevékenysége és egészsége is látványosan javulhat.

Az elmélet ellenzői

A szakértők más csoportja szerint azonban, inkább óvatosan kellene közelítenünk a depresszióval kapcsolatos pozitív megállapításokhoz. Mielőtt életmentő és megváltó helyzetnek tituláljuk ezt a betegséget, figyelembe kell vennünk, hogy a depressziós állapotok nagy része még mindig öngyilkossághoz vezet. Előfordul, hogy a depressziót összekeverik a szomorúsággal, amely sokkal könnyebben elmúlik. Peter Krammer az amerikai Brown Egyetem pszichiátriai professzora úgy véli, ezek a felvetések „a 19. századi tüdőbetegséghez hasonló módon divatosítják a depressziót.” Szerinte az elmélet, egyáltalán nem számol a betegség fokozataival, és a NYT lapjain támadja Andrews és Thomson feltevését. „Ez a tanulmány nem szól a depressziónak arról a krónikus bénító, elreménytelenítő fajtájáról, amely által megutálja az ember önmagát, és amely újból és újból felbukkan az egyén életében.”

Linda Jones, aki blogot ír a mentális betegségekről, hasonló véleményen van. Szerinte ez a „pozitív” teória – Darwin és a tudósok ellenére is – azt a sztereotípiát erősíti, hogy az emberek kevesek a világhoz, és a depresszióval ellenállóbbá tehetik magukat. „Én nem vagyok gyenge jellem, és több millió más depressziós sem az. Szorgalmas vagyok, rugalmas, de az életem egyáltalán nem lett jobb a depressziótól. Ha valaki ilyesmit állít, az szerintem egyáltalán nem érti ennek a betegségnek a mélységét” – meséli az Independent oldalain, és ezt valóban nem vitatják.

„Csak aki túl éli, annak javulhat az ellenállóképessége” – szögezi le Bridget O'Connell, a MIND-tól (a SANE-hoz hasonló alapítvány), az Independent lapjain, és ha a NYT cikkére is rápillantunk a végszónál, akkor úgy tűnik, ebben az egyben Andrew és Thomson is egyetért. Ők ugyanis a tanulmányukban azt állítják, hogy „a bölcsesség nem olcsó, és mi fájdalommal fizetünk érte.”