szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Izrael – és annak popkulturális fővárosa, Tel Aviv – nemcsak a szellemi fejlődés, hanem a dekadens élvezetek fővárosa is, ahol egy utcán andalgó meleg pár látványa senkit sem zavar. Steiner Kristóf segítségével mi is megismerhetjük ezt a világot.

Amikor két évvel ezelőtt Cseke Eszter, a Spektrum televízió On The Spot című zseniális műsorának házigazdája a kamera előtt arról faggatott, nem jelent-e gondot egy vallási pillérekre épülő országban homoszexuálisként élni, felszakadt belőlem a nevetés, és könnyelműen kijelentettem: „Tel Avivban gyakorlatilag mindenki meleg”. Bár a kinyilatkoztatás kisebb port kavart úgy jobboldali, mint ortodox körökben, a Fehér Város kultúráját, karakterét, lakóit és látogatóit jól ismerő barátaim mind kerekre nyílt szemekkel csóválták a fejüket az álszent reakciókat figyelve. Tel Avivba ugyanis köztudottan főként azok az izraeliek költöznek, akiknek elegük van a vallási dogmákból, a szélsőséges politikai nézetekből, és azok a valamikori turisták ragadnak itt örökre, akiket nem botránkoztat meg a Rotschield sugárúton kézen fogva andalgó meleg pár, egy állami pénzből támogatott leszbikus filmfesztivál, vagy épp a Kabbala Központba forrónadrágban érkező útkereső. A sikkes Bauhaus épületek, tengerparti világzene- és trance-partik, a gombamód szaporodó vintage ruhaüzletek és vegán kávézók világa ez, ahol a melegek nem kisebbséget, hanem egységet alkotnak.

Olvassa el az egész cikket, kattintson ide!

Látványos videó: így tesznek meg 30 ezer kilométert a Bubik egy nap a fővárosban

Látványos videó: így tesznek meg 30 ezer kilométert a Bubik egy nap a fővárosban

A világ legmenőbb könyvesbolt-költöztetése történt egy michigani kisvárosban

A világ legmenőbb könyvesbolt-költöztetése történt egy michigani kisvárosban

Betilthatják a DeepSeeket az Egyesült Államokban – amerikai chipeket sem vehetne a kínai startup

Betilthatják a DeepSeeket az Egyesült Államokban – amerikai chipeket sem vehetne a kínai startup

Havas Henrik: „Ha Magyar Péter nyer, akkor disszidálok”

Havas Henrik: „Ha Magyar Péter nyer, akkor disszidálok”