szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Gyakran még ma is kispályának tekintik Magyarországot a bandákat kiszervező ügynökségek.

Gyakran még ma is kispályának tekintik Magyarországot a bandákat kiszervező ügynökségek. A fősodorbelieket képviselő britek például szinte alig válaszolnak a megkeresésekre. John Jackson, a Metallica ügynöke állítólag csupán egy „Fuck you”-ra érdemesítette a zenekar után érdeklődő magyar szervezőket. A szervezési nehézségeket tetézi, hogy még a sztárok logisztikai útvonalából is kiesik e bércektől ölelt kis ország. „Kivételek az üres napok, vagyis vasárnap, hétfő vagy kedd” – mondja Bognár Attila, az A38 klubhajó kapitánya. Ezért rendezik Magyarországon a legtöbb nívós koncertet a hét legelején.

Ráadásul a sikeres sztárhorgászat korántsem fejeződik be az ajánlat elvi elfogadásával. A szerződéssel együtt az ügynökök elküldik ugyanis a kontraktus részét képező úgynevezett ridereket is. Ezek a technikai sorvezetők tartalmazzák a világításra és a hangosításra vonatkozó igényeket. Folytatásként pedig érkezik a hospitality rider is, vagyis a vendéglátói szolgáltatásokra vonatkozó kívánságlista, a szállástól az utazáson és az étkezésen át az extra igényekig terjedő lajstrom, amely számos meglepetést tartogathat. A hazai koncertszervezői legendáriumban a Killers amerikai rockbanda szigetes sztoriját máig emlegetik. A Las Vegas-i rockerek riderükben 72 darab fekete törülközőt kértek a színpadra, ám a hajógyári stáb csak sötétkéket tudott keríteni a kért mennyiségben és minőségben. A Killers-tagok reklamáltak, de végül is – engedve a meggyőzésnek – leadták a programot. Holott a nemzetközi show-biznisz szabályai szerint akár szabotálhatták volna is a műsort, a riderben leírtak megszegése ugyanis szerződésszegést jelent.

A teljes cikket a HVG e heti számában, illetve a hvg.hu hírportálon olvashatja.

Elárulta Nagy Márton, milyen árstopra célzott hétfő reggel

Elárulta Nagy Márton, milyen árstopra célzott hétfő reggel

Bejelentette lemondását Klaus Iohannis román államfő

Bejelentette lemondását Klaus Iohannis román államfő

7,6-os földrengés rázta meg a Karib-térséget

7,6-os földrengés rázta meg a Karib-térséget

A Magyarázat mindenre kapta a 13 év után újra kiosztott filmszemlefődíjat

A Magyarázat mindenre kapta a 13 év után újra kiosztott filmszemlefődíjat