szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Csütörtökön gyenge kettősfronti hatás érvényesül a magasban, ezért elsősorban a nyugati és a középső megyékben élők...

Csütörtökön gyenge kettősfronti hatás érvényesül a magasban, ezért elsősorban a nyugati és a középső megyékben élők tapasztalhatnak fáradékonyságot, kialvatlanságot. Kissé emelkedik a páratartalom is, növekszik a levegő fülledtsége, ami szintén csökkenti a komfortérzetet. Délkeleten helyenként újra megközelíti a hőmérséklet a 30 fokot, így az ott lakók számára fontos lesz, hogy bőségesen fogyasszanak folyadékot.

Az autósok elsősorban a nyugati tájakon találkozhatnak nedves útszakaszokkal, ahol a féktávolság kissé megnövekszik. Csapadékban, zivatarban a látási viszonyok is korlátozottabbá válnak, illetve a fronthatás miatt a reakcióidő is növekedhet, érdemes a szokásosnál kissé nagyobb követési távolságot tartani. Ugyanakkor keleten többnyire kedvező feltételek mellett lehet majd közlekedni, legfeljebb az erős napsütés zavarhatja a gépjárművezetőt a délelőtti órákban.

Az UV sugárzás elsősorban a Tiszántúlon éri el az erős szintet, arrafelé érdemes napozáskor fényvédő krémmel védekezni. Másutt viszont a felhőzet gyakran takarja majd el a napot, nem lesz számottevő az UV sugárzás mértéke. Tavaink még kissé hűvösek, és csütörtökön a felhős, esős, hűvös időben a Balatonnál és a Velencei-tónál nem lesznek kedvezőek a vízparti pihenés időjárási feltételei.  Kissé kellemesebb időre a Tisza-tónál van esély. A folytatásban fokozatosan már melegszik a levegő, de az állóvizek hőmérséklete csak lassan emelkedik a következő napokban.

A csapadékos időben elsősorban a Dunántúlon élőknek lehet szüksége az esernyőre, az esőkabátra. Továbbra is alacsony marad a szennyezőanyagok aránya a levegőben, a levegőminőség kiváló. A következő napokban már megemelkedhet a parlagfű pollenjének koncentrációja, az allergiában szenvedőkre nehezebb napok várhatnak.

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

Saját szemével is látta az amerikai nagykövet a magyarországi korrupció jelképeit

Saját szemével is látta az amerikai nagykövet a magyarországi korrupció jelképeit

Farkasok és vaddisznók csatáját rögzítette egy kamera Havasrekettyén

Farkasok és vaddisznók csatáját rögzítette egy kamera Havasrekettyén