szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A nemzetközi faölelési mozgalom részeként már Magyarországon is több rekord született: 2010-ben a Normafánál, idén...

A nemzetközi faölelési mozgalom részeként már Magyarországon is több rekord született: 2010-ben a Normafánál, idén pedig Sopronban gyűltek össze a faölelők, hogy néhány pillanatra magukhoz szorítsanak egy-egy rokonszenves törzset. A Lővérekben tavasszal legalább kétszáznyolcvanan vettek részt az akcióban, ez volt az a rekord, amelyet a tájfutóverseny résztvevői most megdöntöttek. "Az erdő a tájfutók otthona, a faöleléssel szeretnénk demonstrálni a sportolók természetszeretetét" - mondta Paskuj Mátyás, a kupa szervezőbizottságának elnöke.

A tájfutás igazi zöld családi sport, a nemzetközi verseny indulói között a legfiatalabbak tízesztendősek, a legidősebbek pedig már nyolcvanévesek is elmúltak. "A vasárnapig tartó megméretetésre huszonegy országból érkeztek sportolók, és örömmel csatlakoztak a faölelési rekordkísérlethez" - közölte a szervező.

MTI - Kelemen Zoltán Gergely

A résztvevők a második versenynap rajtja előtt vállalkoztak az eddigi magyar csúcs megdöntésére. A rekordkísérletet azért az indulás elé időzítették, mert vannak, akik úgy gondolják, hogy a fatörzsek ölelése energiával tölti fel az embereket. A sportolóknak a szervezők szerint erre szükségük is van, hiszen a mély, homokos talaj komoly kihívást jelent, különösen a sziklás, hegyi terephez szokott német, osztrák vagy svájci versenyzőknek.

Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora elmondta, hogy segítőivel mintegy nyolcszáz résztvevőt számolt össze. Közülük azonban akadtak olyanok, akik nem szorították kellő ideig magukhoz a törzset, az azonban biztosan kijelenthető, hogy legalább hatszázan - legfeljebb hétszázötvenen - szorítottak magukhoz egyszerre egy-egy fát az ásotthalmi erdőben, így sikerült megduplázni a korábbi rekordot.

A faölelés - amely az erőszakmentes passzív ellenállási stratégiát alkalmazva próbál változásokat elérni - az eredetileg a hindu vallásban gyökerező Chipko-mozgalom révén terjedt el világszerte. Mozgalom neve átölelés jelent: onnan ered, hogy az indiai falusiak, különösen az asszonyok a fákat átölelve, saját testükkel védték az erdőket a kivágás ellen. A legkorábbi feljegyzés a Chipkóról 1730-ból származik, a mozgalmat a hetvenes évek végén élesztették újra a fokozódó erdőirtás miatt.

Netanjahut nem tartóztatják le, ha Lengyelországba utazik az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulójára

Netanjahut nem tartóztatják le, ha Lengyelországba utazik az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulójára

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Eltemették Keleti Ágnest – fotók

Eltemették Keleti Ágnest – fotók