szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sikeres volt János Károly spanyol király műtétje: az Achilles-inát operálták meg. Az uralkodó hétfő reggel elhagyta a kórházat, és visszatért a Zarzuela-palotába - jelentette be a spanyol királyi ház szóvivője.

A 73 éves János Károlynak hétfőre virradóra a bal lábát Achilles-ínszakadással operálták a madridi San José klinikán. Rutinműtét végeztek, helyi érzéstelenítéssel.

Az uralkodó egy darabig nem, tud még járni, később fizikoterápiás kezelést kap majd - mondta a királyi ház szóvivője.

Az 1975-ben, Franco diktátor halála után megkoronázott uralkodó június elején sikeres térdműtéten is átesett már, amelyre korábbi sportsérüléseinek utóhatásai miatt volt szükség.

A beavatkozást fizikoterápiás kezelés követte. A műtét miatt János Károly egy darabig mankóval járt, de nyilvános szerepléseit nem függesztette fel.

A királynak nem volt semmilyen ismert egészségi gondja egészen tavalyig, amikor jóindulatú daganatot találtak a tüdejében. Megműtötték, azóta "teljesen felépült" ebből az egészségügyi problémából, olyannyira, hogy már felülvizsgálatra sincs szüksége.

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

Magyar: Több támogatást kapott a Tisza Párt magánszemélyektől, mint a Fidesz

Magyar: Több támogatást kapott a Tisza Párt magánszemélyektől, mint a Fidesz