szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Amy Winehouse 28. születésnapját ünnepelné szerdán, ebből az alkalomból megjelent utolsó klipje, amelyen Tony Bennett-tel énekel, családja pedig alapítvány létrehozását jelentette be.

Az Amy Winehouse Foundation nevű szervezet célja betegségekben szenvedő és nehéz körülmények közül származó gyerekek megsegítése – közölte a néhai soul díva apja, Mitch Winehouse. Az alapítvány brit és külföldi projekteknek, valamint szervezeteknek juttat pénzt, többek közt szenvedélybeteg gyerekek és fiatalok rehabilitációjára.

A bevételek első hullámát a Body and Soul című dalból várják. Amy Winehouse a szórakoztatóipar amerikai nagy alakjával, Tony Bennett-tel énekelte fel a duettet, amely szerdától hallható és látható a hozzá készült klippel együtt. A hosszú ideig alkohol- és kábítószergondokkal küszködő énekesnőre júliusban találtak rá holtan londoni lakásában. Halálának pontos oka még nem ismert, az eddigi vizsgálati eredmények szerint szervezetében nem volt illegális kábítószer.

Páratlan lelet: 1900 éves papirusz árulkodik a római kori bírósági tárgyalásokról

Páratlan lelet: 1900 éves papirusz árulkodik a római kori bírósági tárgyalásokról

Nagy Márton azt állítja, a vámháborúról a háttérben egyeztetnek Trumppal

Nagy Márton azt állítja, a vámháborúról a háttérben egyeztetnek Trumppal

Milák Kristóf esete miatt módosíthatják a sporttörvényt

Milák Kristóf esete miatt módosíthatják a sporttörvényt

Megjött a feketeleves: durván drágul a kávé

Megjött a feketeleves: durván drágul a kávé