Feltalálták a felfújható acélt
Olcsóbb és egyszerű, de ugyanolyan erős – tervezői így jellemezték a felfújható acélt, amely szerintük forradalmasíthatja az ipari designt. Az újfajta anyagból gyártottak már széket, zsámolyt, sőt, még létrát is. Ezek ára 200 és 300 euró között mozgott.
A felfújható acél Oskar Zieta és Phillipp Dohmen, egy lengyel és egy svéd építőmérnök találmánya. Phillipp Dohmen a Deutsche Wellének Zürichben adott interjúban elmondta: lézer segítségével vágják az acéllapokat a kívánt méretre, majd egy robot irányításával hegesztik össze őket, és felfújják a belsejüket.
Ebből a technológiából kiindulva a feltaláló szerint elképzelhető, hogy a jövőben elég lesz megvenni és otthon felfújni a bútorokat, például egy egyszerű biciklimpumpával. Ők maguk már gyártanak ilyen megoldással például háromlábú székeket, bár ezeket még a gyárban fújják fel – tette hozzá.
A két mérnök kísérletezik más anyagokkal is, például alumíniummal és rézzel. Az alumínium azért érdekes számukra, mert ez a fém nehezen ugyan, de hidegen is alakítható. Az így készült szék azonban olyan könnyű, hogy akár egy héliummal töltött léggömb is megemeli – tette hozzá Dohmen.
A szakemberek építenek egy kisebb szélturbinát is, amelynek három, egyenként kétméteres lapátját plexiből vagy szénszálas anyagból alakítják ki. Számításaik szerint egy-egy lapát körülbelül 600 euróba kerülne ugyan, de tartós anyagból készülne.