szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Brad Pitt saját cége, a Plan B Entertainment biztosította a Vecsésen elkobzott lőfegyvereket, ezért a színész kihallgatására is sor kerülhet - írja a Blikk rendőrségi forrásokra hivatkozva.

Mindenkit, aki érintett, kihallgatunk, de a nyomozásról továbbra is csak annyit közölhetek, hogy szakértők bevonásával folyik – mondta Bartha László, az NNI szóvivője a Blikknek arról, hogy a Terrorelhárítási Központ hétfőn csaknem száz éles lőfegyvert foglalt le egy vecsési vámszabad területen. A katonai fegyverek Londonból érkeztek repülővel Budapestre és a Brad Pitt által Budapesten forgatott World War Z című produkció kellékei lettek volna.

Bodnár Zsolt, a TEK főigazgató-helyettese korábban elmondta, hogy a fegyverek a magyar jogrend szerint nem lettek hatástalanítva. Gajdos Béla fegyverszakértő azonban azt állította, hogy a rendőrök kicsavarták a szűkítőket a fegyverekből, azaz ők alakították át élessé. Az angol szabályozás szigorúbb, mint a magyar, ugyanakkor ott elfogadják a szűkítő alkalmazását; fegyvermester felügyel arra, hogy az ilyen fegyverbe véletlenül se kerüljön éles lőszer - jegyezte meg.

A Blikk információi szerint a fegyvereket átszállították az NNI Aradi utcai bűnjelraktárába, ahol szigorúan őrzik őket. A fegyverszakértő innen fogja egyenként elvinni az egyes fegyvereket vizsgálatra. Közben a filmkészítők felvették az egyik budapesti ügyvédi irodával a kapcsolatot, hogy megbízást adjanak nekik. Bár gyanúsítottja egyelőre nincs az ügynek, várható, hogy rövidesen megnevezik a nyomozók azt, akit felelősnek tartanak a fegyverek illegális behozatala miatt.

Dudás Szabolcs

Úgy tudni, az igazán nagy munka szombaton kezdődik, amikor felveszik azokat a jeleneteket, amelyekhez a lefoglalt fegyvereket hozatták. Pótlásuk - a hírek szerint - csak részben történt meg, mivel a filmgyárnak nincs annyi fegyvere, amennyire a megaprodukciónak szüksége lenne.

Csikász Brigitta Itthon

"Nagyot hibázott a TEK" - állítja a Brad Pitt-film fegyverszakértője

Lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség azzal a fegyverszakértővel szemben, aki a hazánkban filmet forgató Brad Pitt stábjának intézte a fegyverek behozatalát. Gajdos Béla a hvg.hu-nak elmondta, először fordult elő, hogy a rendőrök így jártak el. Szerinte nem tudták a terrorelhárítók, hogy mi az eljárás egy filmforgatás esetében, el is túlozták az akciót és hatalmas kárt okoztak az országnak.

HavariaPress/MTI Itthon

Lefoglalta a TEK a Brad Pitt-film forgatására hozott fegyvereket

Szabálytalanul hatástalanított fegyverek tömkelegét foglalták le a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai egy vecsési vámszabad területen. A komoly fegyverarzenált Brad Pitt filmjének forgatására hozhatták Magyarországra.

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Ahány táj, annyi szokás: újév-köszöntő hiedelmek a világban a szőlőszemtől a kristálygömbig

Ahány táj, annyi szokás: újév-köszöntő hiedelmek a világban a szőlőszemtől a kristálygömbig

Patrick Holden: Nem biztos, hogy Trump segíteni fog Orbánnak az unióval való vitájában

Patrick Holden: Nem biztos, hogy Trump segíteni fog Orbánnak az unióval való vitájában