szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megvásárolta és hétfőtől kiállításon mutatja be a londoni Nemzeti Arcképtár (National Portrait Gallery) a tavaly elhunyt énekesnő, Amy Winehouse portréját, Marlene Dumas festőművész munkáját.

A halványkék olajportré az első Winehouse-ról készült festmény, amely a galéria gyűjteményébe került. A portrégyűjtemény az Art Fund művészeti alapítvány segítségével vette meg a képet.

A dél-afrikai származású, Amszterdamban élő Dumas egy A4-es méretű lapnál kicsit nagyobb vászonra festette meg a fiatalon elhunyt, Grammy-díjas brit sztár arcképét, amelyen a kék és a fekete dominál. "Dumas harmonikus festékkezelése rengeteg érzelmi energiát hordoz" - idézte Sarah Howgate-nek, a galéria kortárs gyűjteményi kurátorának méltatását a The Daily Telegraph online cikke.

Dumas harminc éve fest portrékat. Főleg fotók alapján alkotja meg különleges, jellemzően csak az arcra koncentráló képeit. Munkáit kiállították a Velencei Biennálén, önálló tárlata volt 1996-ban a Tate múzeumban, 2001-ben a párizsi Pompidou Központban és 2006-ban a New York-i MoMÁ-ban.

A Nemzeti Arcképtár fotógyűjteményében fényképportrék is szerepelnek Winehouse-ról.

Alkotmánybíróság elé kerül az ágfalvi határátkelő lezárásának ügye Ausztriában

Alkotmánybíróság elé kerül az ágfalvi határátkelő lezárásának ügye Ausztriában

Már hatan meghaltak a Los Angeles-i tűzvészben, kijárási tilalmat kellett bevezetni a fosztogatás miatt

Már hatan meghaltak a Los Angeles-i tűzvészben, kijárási tilalmat kellett bevezetni a fosztogatás miatt

Becsapnák az ajtót a Greenpeace előtt a sarkadi gázmezőn, de beteszik a sarkukat a résbe

Becsapnák az ajtót a Greenpeace előtt a sarkadi gázmezőn, de beteszik a sarkukat a résbe

Álhíreket küld az iPhone-okra az Apple?

Álhíreket küld az iPhone-okra az Apple?