szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az eddigi legnagyobb felbontású, 16 gigapixeles fotón fedezhetik fel az érdeklődők az inka romváros, a Machu Picchu titkait.

A kollázs 1920 képét egy 400 mm-es lencsével ellátott Canon 7D kamerával, fotórobot segítségével készítette Jeff Cramer, a Rainforest Expeditions munkatársa, akinek a cége turistautakat szervez Peru természeti kincseihez, főként az Amazonas vidékére. A 18 gigapixelnyi képadatot a Gigapan elnevezésű számítógépes programmal állították össze a végső, 15,9 gigapixeles fotóvá.

Mint Cremer a gigapixelperu.com honlapon közölte, 11 és fél órán át tartott a nagyfelbontású kép feltöltése az internetre. Reményei szerint a különleges fotó hatására jobban tudatosul az emberekben, hogy milyen veszélyeknek van kitéve ez a történelmi helyszín, amelyhez évente több millió turista látogat el.

Az inka romvárost 1983-ban az UNESCO az emberiség kulturális és természeti örökségévé nyilvánította, majd 2007-ben egyike lett a világ új hét csodájának. Az Andokban festői környezetben fekvő város, amely a 15. században a spanyol hódítók érkezése előtt épült, mára az inka világ legismertebb jelképévé vált.

A zoomolható fotó itt tekinthető meg.

Nézőpont-elemző: Menczer végre megállította Magyar verbális ámokfutását, amit „a magyarok túlnyomó többsége hosszú ideje várt már“

Nézőpont-elemző: Menczer végre megállította Magyar verbális ámokfutását, amit „a magyarok túlnyomó többsége hosszú ideje várt már“

Bármelyikünk otthonában lapulhat egy másfél milliós értékű legófigura

Bármelyikünk otthonában lapulhat egy másfél milliós értékű legófigura

Szeretettel Brüsszelből: Száguldanak az árak, és nincs senki, aki képes lenne behúzni a kéziféket

Szeretettel Brüsszelből: Száguldanak az árak, és nincs senki, aki képes lenne behúzni a kéziféket

Méregdrága portéka ez az alig használt régi Fiat Panda 4x4

Méregdrága portéka ez az alig használt régi Fiat Panda 4x4