szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A dinoszauruszok tíz-tizenöt millió évvel korábban jelenhettek meg a Földön, mint azt eddig feltételezték.

Ezt a következtetést vonta le az a nemzetközi kutatócsoport, amely több millió éves, dinoszaurusznak tulajdonított csontokat vizsgált. A lelet az 1930-as években került elő egy tanzániai ásatáson. 

A szakemberek szerint a Nyasasaurus parringtoni nevű őshüllő vagy a dinoszauruszok legkorábbi példánya lehetett vagy egy közeli rokon, egy testvércsoport tagja. Az eddig ismert legrégebbi dinoszauruszmaradványok 230 millió évesek, és a mai Argentína területén kerültek elő.

A Biology Letters című folyóiratban közzétett tanulmány szerint a Nyasasaurus parringtoni nevű őslény 2-3 méter hosszú volt, és 20-60 kilogramm súlyú. Csontjain a szakemberek olyan jellegzetességeket találtak, amelyek a korai dinoszauruszokra jellemzők. Utalást találtak a gyors csontnövekedésre is, ami szintén a dinoszauruszok tulajdonsága.

Sterling Nesbitt, a Washingtoni Egyetem munkatársa és kollégái szerint a lelet azt jelzi, hogy a dinoszauruszok az eddig feltételezettnél valószínűleg 15 millió évvel korábban terjedtek el a Földön. Akkor a mai kontinensek még a Pangea nevű szuperkontinensben egyesültek. 

Ha a tudósok számításai valósak, a dinoszauruszok már a középső triászban felbukkantak, a felső triászban pedig gyorsan elterjedtek a Földön. A triász kor mintegy 250 millió évvel ezelőtt kezdődött és 205 millió éve fejeződött be.

„Nem szokásom bedobni a törülközőt” – Gyurcsány Ferenc a HVG-nek 2003-ban

„Nem szokásom bedobni a törülközőt” – Gyurcsány Ferenc a HVG-nek 2003-ban

Merz biztosította Zelenszkijt arról, hogy Németország továbbra is támogatja Ukrajnát

Merz biztosította Zelenszkijt arról, hogy Németország továbbra is támogatja Ukrajnát

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

Szövegértéssel kezdődik a pénteki németérettségi

Szövegértéssel kezdődik a pénteki németérettségi