szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Beteg galambokat, nyulakat és baromfit őrzött a házában egy ohiói férfi. Az áldatlan állapotokat az állatvédők számolták fel.

Csaknem háromszáz állatot - köztük galambokat és nyulakat - távolítottak el egy ohiói férfi bűzlő házából.

A helyi állatvédő liga maszkot viselői önkénteseinek kétszer kellett fordulniuk, mire az összes állatot elszállították a Dayton elővárosában lévő házból. Sheilla Marquis, a szervezet vezetője közölte, hogy az épületben mintegy háromszáz galambot, baromfit és nyulat találtak. "A levegőben terjedő betegséget szállító galambok puszta száma is komoly fertőzésveszélyt jelentett a házban" - tette hozzá.

A hatóságokat az ingatlan felől áradó szörnyű szagra panaszkodó szomszédok riasztották. A tulajdonos nem tiltakozott, sőt együttműködött az állatvédőkkel, akik feltételezik, hogy az illető azért vette magához a rengeteg állatot - köztük sok gazdátlan jószágot -, mert megesett a szíve rajtuk.

A liga szerint az állatok között betegeket is találtak, de valószínűleg valamennyit meg lehet menteni.

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

A szakszervezetekkel kötött megállapodás után 300 millió euróval csökkentik a Volkswagen vezetőségének bérét

A szakszervezetekkel kötött megállapodás után 300 millió euróval csökkentik a Volkswagen vezetőségének bérét

Kínai katonai vállalatnak minősítette Amerika a világ egyik legjelentősebb videójáték-cégét

Kínai katonai vállalatnak minősítette Amerika a világ egyik legjelentősebb videójáték-cégét

Másfél év alatt 188-szor büntettek az orosz hatóságok a homofóbtörvény alapján

Másfél év alatt 188-szor büntettek az orosz hatóságok a homofóbtörvény alapján