szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szexszomnia alapján felmentettek egy molesztálót Dániában. Az illető nem volt tette tudatában, aludt, amikor molesztálta a lányokat.

Szexszomniának nevezett alvási rendellenesség okán felmentett a bíróság Dániában egy férfit, aki szexuálisan molesztált két 17 éves lányt.

A molesztálás még 2011-ben történt egy házibuli után az immár 31 éves férfi koppenhágai lakásában. A lányok arra ébredtek, hogy a házigazda simogatja őket. Azonnal véget vetettek a dolognak, és távoztak, majd pedig feljelentették a férfit.

A bíróság orvos szakértőkkel vizsgáltatta a férfit, akik kétséget kizáróan azt állapították meg, hogy az illető nem volt tette tudatában, aludt, amikor molesztálta a lányokat, ritka alvási rendellenessége van: szexszomniás.

Az ügyész közölte, hogy nem él fellebbezési lehetőséggel.

Az MNB-botrány miatt Varga Mihály megszüntetné a vagyonkezelő alapítványokat

Az MNB-botrány miatt Varga Mihály megszüntetné a vagyonkezelő alapítványokat

Még a kormányközeli Nézőpont szerint is zárul az olló a Tisza Párt és a Fidesz között

Még a kormányközeli Nézőpont szerint is zárul az olló a Tisza Párt és a Fidesz között

Hat kilométeres a sor Biatorbágynál az M1-esen, az M0-s is elesett, ott tíz kilométeres a dugó

Hat kilométeres a sor Biatorbágynál az M1-esen, az M0-s is elesett, ott tíz kilométeres a dugó

Az ÁKK éléről frissít Varga Mihály jegybankja, de később derül ki, mi lesz az új alelnök feladata

Az ÁKK éléről frissít Varga Mihály jegybankja, de később derül ki, mi lesz az új alelnök feladata