szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A három fiatal amerikai lányt 2003-2004 körül rabolták el. Egyiküknek 10 év után sikerült megszöknie – így derült fény arra, hogy három latin-amerikai férfi tartotta őket fogva Clevelandben.

Körülbelül egy évtizede nyomtalanul eltűnt három lányt talált meg élve helyi idő szerint hétfő este az ohiói rendőrség Clevelandben; a helyi média szerint most derült fény arra, hogy azóta egy házban tartotta fogva őket három latin-amerikai férfi.

Az egyik lány, Amanda Berry úgy szabadult ki a házból, hogy segítségért kiáltott, amit a szomszédos ház lakója meghallott, és segített neki kiszökni a házból. Ezt követően a lány szabadítójával együtt felhívta a rendőrséget. A hatóságok azonnal a helyszínre siettek, és kiszabadították a másik két túszt is.

Meg nem erősített sajtóértesülések szerint a három lánnyal együtt a házban két gyerek is volt. Mindannyiukat a kórházba szállították, ahol jelenleg orvosi kivizsgálás alatt állnak. Egy orvos azt mondta, hogy egészségesek és jó állapotban vannak. A rendőrségi hívást a hatóságok nyilvánosságra hozták, és a Cleveland Plain Dealer című lap feltette internetes oldalára. Ezen a következő volt hallható: "Segítsenek! Amanda Berry vagyok. Elraboltak, tíz éve tűntem el, itt vagyok. Most már szabad vagyok."

MTI / AP / Scott Shaw

A beszélgetés során a nő megadta elrablói nevét, akik éppen távol voltak, és ő éppen ezt az alkalmat használta ki szabadulására. A házban rajta kívül még két eltűnt lány volt. Őket is körülbelül egy évtizede rabolták el. Amanda Berryt 2003-ban látták utoljára – 17 éves volt, amikor eltűnt. Georgina DeJesusnak egy évvel korábban, 2004 áprilisában veszett nyoma, 14 évesen. Michele Knight 2002-ban tűnt el, amikor 21 éves volt.

Az emberrablókat – 50, 52 és 54 éves fivérekről van szó – őrizetbe vették a hatóságok. Egyiküket – az 52 éves férfit – Ariel Castro néven azonosították. Sofőrként dolgozott, iskolabuszt vezetett.

A nagyszülők közel fele egész évben spórol, hogy ajándékot tudjon venni az unokának

A nagyszülők közel fele egész évben spórol, hogy ajándékot tudjon venni az unokának

A fiatal amerikaiak közel fele szerint elfogadható volt az egészségbiztosító igazgatójának megölése, de a felnőttek ötöde is így gondolja

A fiatal amerikaiak közel fele szerint elfogadható volt az egészségbiztosító igazgatójának megölése, de a felnőttek ötöde is így gondolja

Második világháborús bomba miatt zárják le pénteken Csepel szívét

Második világháborús bomba miatt zárják le pénteken Csepel szívét

Megvette az MCC az Inforádió háromnegyedét

Megvette az MCC az Inforádió háromnegyedét