szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Két-két és fél méteres acélcsövek alkotják majd az új pécsi lakatfalat, amelyet a júniusi országos színházi találkozón adnak majd át.

Bachmann Bálint, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály műszaki karának dékánja a lakatfal fejlesztésére kiírt pályázat szerdai díjátadóján elmondta: az első helyezett Zöldhegyi Zoltán egyetemi hallgató terve lett, a 8x3 méteres fal a régi, Janus Pannonius utcai közelében lesz.

Az összesen százötven, ujjnyi vastag, hármasával összehegesztett acélcső illeszkedik a sétáló utca fasorába, és körbejárható, így a lakatolók könnyen eldönthetik, hova szeretnék tenni lakatjaikat, amelyekből az új építmény hétezret is elbír.

Az önkormányzat márciusban hirdetett pályázatot egyetemi hallgatóknak a pécsi egyetem műszaki karának honlapján, és arra biztatták őket, hogy vegyenek részt Pécs jelképének megőrzésében.

A győztes terv kivitelezését egy vasipari vállalkozás saját költségén végzi el. A kiírásra negyven pályamű érkezett, amelyek közül a zsűri hármat díjazott 70, 50, illetve 30 ezer forinttal, körülbelül 1500 szavazat alapján pedig a közönségdíjat is odaítélte.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere a szerdai díjátadón emlékeztetett, hogy a lakatolás 30 éves hagyomány Pécsett, helyiek és turisták mellett több hírességnek, köztük Letícia spanyol hercegnének és férjének is van már lakatja a városban.

A pécsi lakatolás eredetére az elmúlt évtizedekben több magyarázat is született. Az egyik szerint először egy kollégista tett lakatot a Janus Pannonius utcában található rácsra, mások szerint a lakatok elhelyezésével a titkos vagy nem titkos randevúra készülők jeleztek egymásnak.

Mára szerelmespárok, turisták tízezrei fejezték ki ezzel a városhoz vagy egymáshoz való kötődésüket. A különböző színű és alakú, esetenként monogramokkal, kisebb ábrákkal ellátott lakatok tömege a megyeszékhely egyik látványossága lett, és bekerült több Pécsről szóló idegenforgalmi kiadványba.

A lakatfal fejlesztésére azért van szükség, mert a lakatok száma évente körülbelül ötezerrel nő, és már az az új rács is megtelt függőzárakkal, amelyet a régihez építettek 2010-ben a pécsi görög kisebbség és egy vállalkozás adományából.

Hatszor gyorsabb a hangnál, és Pekinget is könnyen elérheti Tajvan új rakétája

Hatszor gyorsabb a hangnál, és Pekinget is könnyen elérheti Tajvan új rakétája

Nem garantált, hogy egy NER utáni hatalom nem épít fel korrupciós rendszert – interjú Jancsics Dávid korrupciókutatóval

Nem garantált, hogy egy NER utáni hatalom nem épít fel korrupciós rendszert – interjú Jancsics Dávid korrupciókutatóval

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Mosás, vágás, terápia

Mosás, vágás, terápia