szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint 1300-szor kellett kivonulniuk az utóbbi három évben a tűzoltóknak Londonban tárgyak fogságába került emberek kiszabadítására. A leggyakoribb "emberfogók" a gyűrű, a vécéülőke és a bilincs.

A hétfőn közzétett statisztika arra is kitért, hogy egy szabadítás átlagosan 290 font - 100 ezer forintnyi - közköltségbe kerül, a háromévi összkiadás pedig 377 ezer font - 132 millió forint - volt.  

A kimutatás tárgyi bontásban: ujjakra szorult gyűrűkhöz csaknem 500-szor mehettek tűzoltók segíteni. A tűzoltóság külön megemlítette, hogy kilenc gyűrűs esetben nem ujj, hanem férfi nemi szerv került szorult helyzetbe.

2010 óta összesen 18-szor kértek szülők tűzoltói segítséget, mert gyereküknek beszorult a feje vécéülőkébe vagy lehúzhatatlanul rászorult a fejére egy bili. 

A bilincseket tekintve 79 szexuális játszadozáshoz riasztották őket. 

"Nem tudom, hogy van-e köze A szürke ötven árnyalata című erotikus regénynek ahhoz, hogy egyre több ilyen dolgunk akad, de azt igen, hogy a magukat rabul ejtők arcszíne a vörös 50 árnyalatában játszik, amikor embereink megérkeznek hozzájuk" - idézte Dave Brown tűzoltót a The Daily Mirror című brit lap. 

A tűzoltóság kéri, hogy a szeretkezéseikhez bilincset is használók mindig tartsák elérhető távolságon belül a kulcsot, és gondolják meg kétszer is, hogy valóban szükséges-e az eszköz a boldogsághoz.   

A hétfői tájékoztatón a rendkívüli esetek közül megemlékeztek arról is, amikor egy férfi hímtagját kenyérpirítóból kellett kiszabadítani, egy másikét pedig porszívóból.

Ha ilyen Samsung tévéje van, ingyen kap rá egy nagyon látványos funkciót

Ha ilyen Samsung tévéje van, ingyen kap rá egy nagyon látványos funkciót

Jönnek az ünnepek, megjelent a karácsonyfa-infláció

Jönnek az ünnepek, megjelent a karácsonyfa-infláció

És akkor Varga Mihály állást váltott, a hitelminősítő pedig beszólt a magyaroknak

És akkor Varga Mihály állást váltott, a hitelminősítő pedig beszólt a magyaroknak

100 százalékos vámmal csapna le Trump a BRICS-országokra, ha megpróbálnák leváltani a dollárt

100 százalékos vámmal csapna le Trump a BRICS-országokra, ha megpróbálnák leváltani a dollárt