szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tudományos módszerekkel, kétséget kizáró módon sikerült azonosítani hazánk legújabb, egyben legkisebb halfaját, a kukázusi törpegébet, amelynek 2009-ben mindössze egyetlen példánya került elő a Szamosból, míg 2012-ben Tiszafüreden életerős populációját észlelték a Tisza-tóban.

A Magyar Haltani Társaság elnöke Harka Ákos felidézte: munkatársaival a szervezet múlt évi konferenciáján jelentették be, hogy olyan halfajra bukkantak Tiszafüreden, amely korábban se a Tisza-tóból, se a folyóból nem volt ismert. A kutatók már akkor úgy vélték, hogy az új hal a Fekete-tenger parti vizeiből és a Duna torkolati szakaszáról ismert kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica). Külső jellegzetességei alapján azonban nem lehetett kizárni, hogy a mindössze egy évig élő és legfeljebb 3 centiméteres testhosszt elérő halacska egy másik faj, a horvát tengerparton honos adriai törpegébek (K. panizzae) képviselője.

A haltani társaság elnökének közlése szerint az elmúlt egy év alatt 4 hím és 6 nőstény külső jegyeit vizsgálták. A DNS-teszt eredménye a közelmúltban látott napvilágot és alátámasztotta a korábbi következtetéseket.

A vizsgálati eredmények alapján a kutatók azt valószínűsítik, hogy a magyar populáció fekete-tengeri eredetű, mivel a tiszai minták a fekete-tengeri vízgyűjtőből származókkal mutatnak közelebbi rokonságot.

A szakember szerint a terjedés útvonala az eddigi adatok alapján nem állapítható meg teljes bizonyossággal. Nem zárható ki, hogy a tarka- és folyami géb mintájára a törpegéb is a Duna alsó folyása felől érkezett a Tiszába, de a 2009. évi szamosi észlelés alapján feltételezhető, hogy a vízgyűjtő felső szakaszáról terjed.

Az első Tisza-tavi észlelése óta a fajt kimutatták a tározó más területein is. Az észlelt népesség alapján további gyors terjedésére lehet számítani a Tisza vízrendszerében. Közvetlen halászati-horgászati jelentősége bizonyosan nem lesz, tömeges megjelenése azonban kedvező hatással lehet a folyó őshonos ragadozóhalaira, amelyeknek már egész fiatal koruktól táplálékul szolgálhat.

Részletesen beszámol a Magyarországon újonnan megjelent halfajról a természetvédő társaság honlapján (www.haltanitarsasag.hu) is elérhető Pisces Hungarici című kiadvány.

Tarvágás volt az Alföld egyik legérintetlenebb erdőjében – három hektár tűnt el

Tarvágás volt az Alföld egyik legérintetlenebb erdőjében – három hektár tűnt el

Gyárfás Tamás meg volt győződve arról, hogy felmentik a Fenyő-ügyben

Gyárfás Tamás meg volt győződve arról, hogy felmentik a Fenyő-ügyben

Bejelentette a kormány, mi kell a banki különadó kivezetéséhez, és nem egyhamar fogják ezt elérni

Bejelentette a kormány, mi kell a banki különadó kivezetéséhez, és nem egyhamar fogják ezt elérni

Több mint 100 veszélyes kémprogramot találtak, telefonokon terjednek azokhoz, akiket kipécéztek

Több mint 100 veszélyes kémprogramot találtak, telefonokon terjednek azokhoz, akiket kipécéztek